Pénzügy

Megkapta a zöld jelzést a nemzeti lakáslottó

Márciusban állt elő a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda először a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) ötletével, amit a köznyelv rögtön lakáslottónak fordított le. Lényege, hogy a tagok havonta fizetnek egy összeget a magáncégnek, amely kisorsolja közülük, hogy kinek nyújt a többiek befizetéseiből kamatmentes kölcsönt lakásvásárlásra.

Sokakban rögtön az üldözött fogyasztói csoportok képe ugrott be. A Fidesz viszont hangsúlyozta az ötlettel kapcsolatban, hogy nem nyerteseket sorsolnak, hanem mindenki pénzhez jut. Aztán sitty-sutty szavaztak is a dologról, bár még sok minden homályos volt.

Áder Jánoson fenn is akadt egy rövid időre az elfogadott törvény, de aztán átcsusszant, miután néhány pontosítást tett a kormány. Aztán már azt rebesgették, vajon kiknek akart kedvezni Rogán Antal a lakáslottóval.

A törvény alapján kizárólag a Carion és a Poligrupo az a két cég, amelyek jelenleg a szervezői kritériumoknak megfelelhetnek, és ez azt is jelenti, hogy az ő beleegyezésük nélkül valószínűleg senki sem lesz képes Magyarországon NOK-ot indítani – hívta fel a figyelmet a Portfólió.

Az Azénpénzem.hu értékelése szerint a szabályozás egyértelműen az egykor üldözött fogyasztói csoportokat hozza vissza – gyakorlatilag egyetlen piaci szereplőre szabva, jókora állami támogatással. Az ide belépők lakáshoz licittel és sorsolás útján juthatnak.

Most pedig mint kiszúrták, megjelent a kormányrendelet is a részletekkel.

Eszerint a szervezőknek fel kell mérniük a jelentkezők fizetőképességét, az összes vállalható havi teher – tehát az esetleg már meglévő hitelek és az előtakarékossági befizetések együttesen – nem haladhatja meg a szerződő összesített igazolt havi nettó jövedelmének 50 százalékát. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) tehát, annak ellenére, hogy ezt nem nevesítik a szabályozásban, tulajdonképpen 50 százalék. Vagyis NOK szigorúbb szabályokat vezet be, mint amik hitelfelvételnél érvényben vannak.

Azt is írják, a jogalkotók kínosan ügyeltek arra, hogy a vásárlói klubokkal kapcsolatos visszaéléseket elkerüljék. A licitálás és sorsolás, vagyis a kiválasztás fő szabályait pl. példákkal is kell illusztrálni majd – más kérdés, ha ezt valaki megnézi, lesz-e még kedve szerződni – írja a portál. És ami szintén visszatartó erő lehet: az előtakarékossági befizetések után a tag nem jogosult kamatra. Valamint azt sem árt fejben tartani, hogy a NOK nem pénzügyi intézmény és nem nyújt pénzügyi szolgáltatást, az „előtakarékosságra” pedig nem terjed ki a betétbiztosítás (OBA) védelme.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik