Közélet

Áder: tisztázatlan és ellentmondásos a nok

A köztársasági elnök több részlettel sem ért egyet.

A jogszabályt egy hete – kivételes eljárásban – fogadták el a képviselők a kormány javaslatára. Itt írtunk bővebben arról, hogy miről is szól a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény.

Tisztázatlan és ellentmondásos

Az államfő visszaküldő levelében azt írta: támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban résztvevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett.

Áder János szerint a törvény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mert tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz, és a közösséget működtető, annak vagyonát kezelő szervező jogállásával, szervezetével és működésével kapcsolatban.

Nem ért egyet azzal sem, hogy a törvény több garanciális előírást kormányrendeleti szabályozás körébe utal, egyes rendelkezései pedig nincsenek összhangban a hatályos törvényi szabályozással.

Újabb gyors kört futnak

Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke elmondta: a lehető leghamarabb, akár már a jövő héten az Országgyűlés és a törvényalkotási bizottság elé kerülhet a nokról szóló törvény.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte az MTI-vel: a kormány tiszteletben tartja Áder János köztársasági elnök döntését. A kabinet szerint az államfő által felvetett kérdések a részletszabályokat tartalmazó kormányrendeletben rendezhetők.

Lakáslottó

Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának MSZP-s alelnöke közölte: már van olyan prominens fideszes politikus, Áder János köztársasági elnök, aki hajlandó felemelni a szavát “az intézményesített állami lopás miatt”. Hozzátette osztják a köztársasági elnök aggályait.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormánynak vissza kell vonnia a nokról szóló törvényt, miután azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. A nok tervezete szerint a “lakáslottón” is a gazdagok jutnának előbb lakáshoz, ráadásul semmi sem garantálná az abba fektetők pénzének biztonságát – közölte Oláh Lajos országgyűlési képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik