Pénzügy

A bankban is feladhatják év végére a leveleiket a falusiak

Fizetés (fizetés, posta, levél)
Fizetés (fizetés, posta, levél)
A postatörvény módosításával az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy pénzügyi intézmények is nyújthassanak ezentúl postai szolgáltatást a tízezernél kevesebb lakosú településeken.

Csökken a kereslet a hagyományos postai szolgáltatások, például a levélküldemények feladása iránt – egyebek mellett ezzel magyarázta korábban a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára, hogy a jövőben pénzügyi intézmények is elláthatnak postai feladatokat.

Németh Lászlóné azt mondta, hogy a módosítás után azokon a kistelepüléseken végezhetnek majd postai szolgáltatást az erre szerződött pénzintézetek, leginkább takarékszövetkezetek, ahol rendkívül alacsony a postafiók kihasználtsága. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát 113 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Az államtitkár egy közelmúltban tartott háttérbeszélgetésen arról is beszélt, hogy a postai hálózatracionalizálás 300-500 települést és a Magyar Posta Zrt. mintegy 30 ezres munkavállalói létszámából kevesebb mint ezret érinthet. Az utolsó negyedévében már lesznek olyan pénzintézetek, amelyekben postai szolgáltatásokat nyújtanak – közölte.

A postatörvény most elfogadott módosításával bővül a látássérültek által ingyenesen feladható küldemények köre is. A jogszabály a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik