Belföld

Bezárhatják a kistelepülések postáit

A magántulajdonú takarékokhoz kerülhetnek a feladataik.

A postatörvény módosításával lehetővé tenné a kormány, hogy a kisforgalmú postahivatalok feladatait a magántulajdonban lévő helyi takarékoknak szervezzék ki – emlékeztet a Magyar Nemzet. Mindez azt jelentené, hogy a kistelepüléseken bezárnának a posták, és a takarékokban lehetne levelet feladni és csekket befizetni. A Postásszakszervezet szerint ez mintegy ezer munkahelyet érint.

A Magyar Posta vezetői az érdekképviselettel közölték: házon belül foglalkoztatják tovább azokat, akiket nem vesznek át a takarékok. Kérdés viszont, hogy a kistelepüléseken milyen más munkát tudnának adni helyben, ha a feladatokat már kiszervezték a takarékoknak.

Az is érdekes, hogy a kormány egy magáncéget akar előnyös helyzetbe hozni az állami tulajdonú postával szemben. A takarékszövetkezetek nagy része ugyanis a TakarékBank bábáskodása alatt csatlakozott a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetéhez, a Takarékbank legnagyobb tulajdonosa pedig az FHB Jelzálogbank Nyrt.

A szakszervezeti vezetők szerint a posta egyértelműen az FHB-csoport és a takarékszövetkezetek számára tenné lehetővé a postai szolgáltatások nyújtását, bár a törvénymódosításban pénzügyi intézmények szerepelnek, vagyis elméletileg más bankok is jelentkezhetnek, ha közbeszerzést ír ki a Posta.

A lap arra is emlékeztet, hogy a Fidesz ellenezte leginkább, amikor a Gyurcsány-kormány alatt elkezdték vállalkozóknak kiszervezni a kisebb településeken a postai szolgáltatásokat. 2010 óta mintegy 400 fiókot vett vissza az állam, de most közel ugyanennyit szerveznének ki ismét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik