Pénzügy

MNB – győzött a titkosítás, Matolcsy 5 milliót fog keresni

matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)
matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)
A parlament kedden kivételes eljárásban korlátozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét. Az intézmény vezetőinek fizetése megduplázódik.

Ahogy azt sejteni lehetett, az Országgyűlés a fideszes Bánki Erik javaslatára 118 igen szavazattal, 58 nem ellenében módosította a jegybanktörvényt.

Az elfogadott törvénymódosítás az adatkezelő gazdasági társaság, illetve a tulajdonos MNB mérlegelési jogkörébe helyezi annak eldöntését, hogy a központi pénzügyi, illetve devizapolitikai érdek vagy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog élvez-e elsőbbséget. Vagyis a Magyar Nemzeti Bank titkosíthatja pl. az érdekeltségébe tartozó gazdasági vállalkozások és alapítványok dokumentumait.

Az indoklás szerint ezt azért kellett lehetővé tenni, mert az MNB bármely működése közben keletkezett adatok egy részének megismerésekor fennállhat a központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdek sérelmének veszélye.

Az adatkezelő ennek mérlegelése alapján dönt az adatok nyilvánosságra hozataláról vagy a megismerés korlátozásáról, amely időben differenciálható – fogalmaztak az előterjesztők, hozzátéve, a megismerés korlátozására előírható időtartam felső határa tíz év.

A parlament az indítványt megfogalmazók javaslatára így nem megismerhetővé tette az MNB többségi vagy kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság által kezelt olyan típusú adatait, amelyek megkérdőjelezhetetlenül az üzleti titok körébe tartoznak. Ezen adatok megismerése ugyanis aránytalan sérelmet okozna az érintett gazdasági társaságnak üzleti tevékenysége szempontjából – írta a javaslat benyújtója.
Bánki Erik hétfőn a javaslatában szereplő adatok megismerésének korlátozását azzal indokolta, hogy amennyiben a mostani gyakorlat folytatódna, ez egyes esetekben versenyhátrányba hozná az MNB által létrehozott cégeket. A jegybank társaságai úgynevezett nyílt piaci műveleteket is végezhetnek, ezek adatainak napvilágra kerülése pedig előnyt jelentene a pénzpiacon működő más cégeknek – mutatott rá. A parlament törvényalkotási bizottságának egyik elfogadott javaslatára az üzleti titok körébe tartozó adatok megismerésének korlátozása kiterjed a jegybank többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok által közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozásokra is.

A fideszes politikus a jegybank alapítványaival kapcsolatban kiemelte, azok működését a kezdetektől a kuratórium vagy egyszemélyes ügyvezető szervként a kurátor felügyeli. Így az alapítvány létesítésével a vagyon olyan mértékben különül el, amely alapján az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét – áll az indoklásban, amelyben a fideszes politikus kifejtette, ez annak ellenére is így van, hogy az alapító korábban közvagyonként gazdálkodott az alapítvány javára juttatott vagyonnal, hiszen az kikerült az alapító vagyonából és annak felügyelete alól, és egy újonnan létrejövő jogi személy tulajdonába került.

Az Országgyűlés erre hivatkozva úgy döntött, az MNB által létrehozott alapítványok adatainak nyilvánosságára az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény helyett elegendő a közhasznú szervezetekre vonatkozó nyilvánossági szabályokat alkalmazni.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának hétfő esti ülésén az ellenzéki képviselők mellett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is alaptörvény-ellenességet vetett fel az előterjesztéssel kapcsolatban.

Péterfalvi Attila kijelentette: az alaptörvény, az infótörvény és a nemzeti vagyongazdálkodásról szóló törvények egyértelműen meghatározzák, hogy az MNB, valamint vállalkozásai és alapítványai tevékenysége közfeladatnak minősül, és nemzeti vagyonnal gazdálkodnak. A jogkorlátozásnak ezért konkrét adatokra kell vonatkoznia konkrét indokokkal, de az adatokhoz való hozzáférés nem korlátozható minden tevékenységre – mondta.

Fömötör Barna, az MNB főigazgatója a testület ülésén kifejtette, a jegybank esetében a nemzeti, állami vagyon gazdálkodására vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók. A központi bank nem fogadhat el utasítást sem az államtól, sem az uniótól, így más jogi helyzetben és gazdálkodással működik, mint az egyéb állami szervezetek – mondta.

És igen, 5 millió lesz Matolcsy fizetése

A Ház döntése alapján az MNB-elnök havi bére 5 millió forintra, az alelnöké ennek 90 százalékára emelkedik. Az indoklás szerint ezzel a díjazás mértéke közeledik a piaci vezetői bérekhez és megfeleltethető az állami pénzügyi cégek vezető állású munkavállalóinak meghatározott javadalmazási keretnek.

Az eddig hatályos törvény szerint az elnöki bér a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó keresetének tízszerese lehetett. (A bruttó átlagkereset tavaly 250 ezer forint körül volt.)

Az előterjesztő ezzel összefüggésben megjegyezte, az MNB élére 2013-ban került új vezetés tevékenysége alatt a jegybank évről évre nyereségesen gazdálkodott, holott például 2013-ra a Simor András-féle korábbi jegybanki vezetés még több mint 200 milliárd forint veszteséget tervezett.

Fidesz: kiállja az alkotmányosság próbáját az MNB-törvény módosítása

A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint a jegybanktörvény kedden elfogadott módosítása kiállja az alkotmányosság próbáját. Bánki Erik azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy a parlament kivételes eljárásban döntött arról, korlátozza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét. A törvénymódosítás alapján az intézmény vezetőinek fizetése megduplázódik.

A Fidesz politikusa indoklásában azt mondta: a jegybank által létrehozott alapítványokra nem az információszabadságról szóló törvény vonatkozik. Bánki Erik és a tájékoztatón szintén részt vevő Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője is biztosra vette, hogy az Alkotmánybíróság elé kerül majd az MNB-törvény most elfogadott módosítása.

Együtt: Áder János ne írja alá az új jegybanktörvényt!

Az ellenzéki párt hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bank eredménye közpénz (ahogy a bíróság is kimondta), jogunk van tudni, mire költik el. Az Együtt arra szólítja föl Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a Magyar Nemzeti Bank közpénzlopásait eltitkoló, az Országgyűlés által ma elfogadott törvényt. Az Együtt azt követeli, hogy az államfő éljen vétójogával, a törvényt küldje vissza a parlament elé, hiszen az nyíltan alkotmányellenes, és az adatvédelmi hatóság szerint is súlyosan törvénysértő.

Az Együtt követeli, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a Matolcsy-alapítványok költéseit, mégpedig a megalapításuktól napjainkig!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik