Pénzügy

Megszorongatják jövőre a termékbemutatósokat

termekbemutato(1)(960x640).jpg (Array)
termekbemutato(1)(960x640).jpg (Array)

Januártól a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi az árubemutatókon  értékesítő cégeket, miután a parlament kedden elfogadta a kereskedelmi törvény rájuk vonatkozó módosítását – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Az államtitkár három pontba foglalta össze a szigorítás lényegét:

tilos lesz az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándék, árengedmény, vagyoni előny reklámja, kötelező lesz az ügyfélszolgálat működtetése, és nem lehet a bemutatókon hitelt kínálni a részvevőknek.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a cégek feltöltötték a raktáraikat a karácsonyi vásárra, ezek értékesítését még a régi szabályok szerint folytathatják le, hiszen a szigorítás csak az új év első napján lép hatályba. Ezért ügyeljenek a fogyasztók arra, hogy ne dőljenek be a megtévesztésnek.

 A jövőben nem lehet különlegesnek mondott, valójában egyszerű, árut csillagászati áron kínálni

– így jellemezte a változást Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki kereszténydemokrata országgyűlési képviselőként egyike volt a törvényjavaslat benyújtóinak. Azt is kiemelte, hogy a parlament ellenszavazat nélkül fogadta el a kereskedelmi törvény módosításában a szigorításokat.

Fontosnak tartotta, hogy elsősorban a védtelen, naiv idős embereket védi az új törvény. A tisztességtelen árubemutató szervezői ugyanis a nyugdíjasokat tartják jó vevőknek, mivel tőlük könnyen letiltható a felvett hitel törlesztő részlete. Miután a jövőben a bemutatókon nem lehet hitelt kínálni, ez a veszély megszűnik.

Számítanak rá, hogy lesznek új trükkök

Rétvári Bence úgy vélte, hogy a tisztességtelen bemutatók szervezői új trükköket eszelnek majd ki, de erre is reagálni fog a jogalkotás.

A kötelező ügyfélszolgálat létrehozása pedig azért fontos, mivel eddig is vissza lehetett adni 14 napon belül az árubemutatón vásárolt árut, de azt nem volt hol megtenni. Februártól – miután ez az előírás akkortól hatályos – a visszaadás is lehetővé válik.

A törvénybe – a gazdasági bizottság javaslatára – bekerült az az előírás, hogy az árubemutató szervezője köteles visszaszállítani a részvevőket arra a pontra, ahonnan elindultak. Így nem lehet zsarolni a részvevőket azzal, hogy ha nem vásárolnak, akkor ott maradnak a bemutató színhelyén – indokolta a bizottság a javaslatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik