Pénzügy

900 millió forintos adóhiányt okozott egy céghálózat

számla (Array)
számla (Array)

Fiktív számlákkal mintegy 900 millió forint adóhiányt okoztak egy cégháló tagjai, akiket kedden vettek őrizetbe – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatallal együttműködve összehangolt intézkedésben országszerte házkutatásokat tartottak és 16 embert bűnügyi őrizetbe vettek.

Így csaltak

A gyanú szerint a cégeikkel takarítási és vagyonvédelmi tevékenységet ténylegesen végző gyanúsított vállalkozók 2011-2014-ben egy alvállalkozói céghálózatot hoztak létre és működtettek. Ennek oka az volt az ügyészség szerint, hogy egyrészt a gyanúsított vállalkozók a létrehozott cégek fiktív számláinak kibocsátásával és a tényleges takarítói, biztonsági őri tevékenységet végző “anyacégek” általi egyidejű befogadásával csökkentsék az áfafizetési kötelezettségüket, másrészt több ezer munkavállalójukat – a közterhek megfizetésének elkerülése érdekében – a ténylegesen működő “anyacégek” helyett a céghálózat fantomizálásra váró cégeinek alkalmazottjaiként jelentsék be.

A gyanúsítottak hierarchiát kiépítve, összehangoltan irányították a bűnszervezetet, arra is gondjuk volt, hogy a fiktív cégeket néhány havonta fantomizálják azzal, hogy azokat ukrán vagy kínai – külön erre a célra az országba beutaztatott, majd az országból kiutaztatott – magánszemélyeknek értékesítsék. A bűnszervezet működtetésében több könyvelő és egy adóellenőr is segédkezett.

Az őrizetbe vételekkel párhuzamosan vagyon-visszaszerzési eljárást is lefolytattak, így a házkutatások eredményeként a költségvetésben okozott mintegy 900 millió forint adóhiány jelentős részét biztosították és visszaszerezték.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az összes gyanúsított letartóztatását indítványozza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik