A magyar lakosságnak meg kell kezdenie az öngondoskodást és a teljes nyugdíjrendszer is megérett a változásra. Az alábbiakban egy valós példát mutat be a Bankmonitor.hu arról, hogy ez a két tényező együtt miként oldotta meg a nyugdíjasok jövőjét egy olyan országban, amelynek helyzete kísértetiesen hasonlított hazánkéra.
A hazai nyugdíjrendszer jelenlegi formájában nem lesz fenntartható, ha folytatódnak az utóbbi időben látott demográfiai trendek. A helyzet katasztrofális, de nem kilátástalan:számos ország oldott már meg hasonló problémát. Ha a nyugdíjrendszereknek a Mercer által készített rangsorát nézzük, az első tíz helyezett között is van ilyen.
Chile a pozitív példa
Az élmezőnyében a várakozásoknak megfelelően a legtöbb nyugdíjrendszer valamelyik fejlett, gazdag országban üzemel (pl. Dánia, Hollandia), egy meglepetést azonban találunk: Chilét. A dél-amerikai ország pedig nem csak a világ egyik legjobb nyugdíjrendszerével bír, a legjobb példát is jelenti arra, hogyan lehet egy fenntarthatatlan rendszert a világ egyik legjobbjává formálni.
A chilei nyugdíjreformot 1981-ben vezették be, és közel két évtizedbe telt, mire a világ legjobbjai közé léphetett. Bár az időtáv elsőre nagynak tűnhet, egy ilyen nagyságrendű változásnál egyáltalán nem számít annak. Ne feledjük, hogy a becslések szerint a magyar nyugdíjrendszerrel sem lesznek bajok 2030-ig.
Mit tud a chilei nyugdíjrendszer?
A chilei nyugdíjrendszer alapelve nagyon egyszerű: a nyugdíjakat szinte teljesen függetlenné tették az államtól. Korábban ott is a magyarhoz hasonló felosztó-kirovó rendszer volt jellemző, a ’81-es reform óta viszont a tőkével fedezett módozatok dominálnak. A reform előtt tehát a dolgozók járulékaiból és adóiból fizették ki az aktuális nyugdíjasokat, azóta viszont a bérekből történt levonások a befizetők saját számláin gyűlnek és kerülnek befektetésre.
A reformokat magánnyugdíjpénztárak megalapításának ösztönzésével kezdte a chilei kormány. Ezek száma 1997-re elérte a 32-t, ma már azonban csak hat található az országban. A reformot követően munkába álló chileiek már csak ezekben gyűjthették időskori megtakarításaikat. Akik már dolgoztak 1981. előtt is, választhattak, hogy átlépnek a magánnyugdíjpénztárakba vagy maradnak az állami rendszerben.
Az ő pénzük, ők döntenek róla
Ha az átlépés mellett döntöttek, megkapták az addig összegyűlt járulékukat kamatokkal együtt. Egyedül azoknak kellett kötelezően a régi rendszerben maradniuk, akiknek kevesebb, mint 5 évük volt hátra a nyugdíjig.
Azoktól, akik az új rendszerbe kerültek nem vontak már le sem járulékot, sem adót a nyugdíj nevében. A munkáltatóknak viszont a dolgozók bruttó bérének 10%-át (maximum 92 023 forintnak megfelelő chilei pesót) át kellett utalniuk azok magánnyugdíj-pénztári számlájára. A dolgozók e fölött még bruttó bérük akár 30%-át fizethették be önkéntes alapon a nyugdíj megtakarításaikhoz minden hónapban.
A magánnyugdíjpénztárakba befizetett pénz sorsáról pedig maguk a befizetők döntenek. Minden pénztár öt befektetési alapot tart fenn a kockázati szintek teljes spektrumát lefedve. A megtakarítók mondják meg, ezek közül melyekbe szeretnék tenni a pénzüket. Egyedül a nyugdíjhoz közeli megtakarítókat korlátozzák abban, hogy kockázatos eszközöket tartsanak.
Ha kíváncsi, hogyan jártak ezzel a megoldással chileiek, kattintson!
