Pénzügy

A Fidesz elfogadtatná a Lex Vajnát

kaszino(210x140).jpg (Array)
kaszino(210x140).jpg (Array)
Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvény és egyes más jogszabályok módosításának vitájával zárta le szerdai ülését az Országgyűlés.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyi államtitkára részben uniós kötelezettségek teljesítésével indokolta a törvénymódosítást.

Szerinte az adócsalás és adókikerülés egyik legfontosabb eszköze, hogy a hatóságok között az adóügyi együttműködés keretében az automatikus információcsere gondtalanul megvalósuljon. A szabályozás szerint valamennyi releváns számlainformáció az állami adóhatóság tudomására jut, azt automatikusan átadja az egyéb hatóságok képviselőinek, ezzel is csökkentve az adóelkerülés lehetőségét – részletezte.

Automatikus információcsere

Hornung Ágnes beszámolt arról is, hogy a törvénymódosítás következtében egyes pénzügyi intézményeknek egyes pénzügyi számlák esetében átvilágítási kötelezettsége lesz 2016. december 31-ig, illetve 2017. december 31-ig. A pénzintézetek mind magánszemélyek, mind jogalanyok esetében átvilágítják a számlákat, majd megosztják azt a nemzetközi hatóságokkal – magyarázta.

Az államtitkár közölte, a javaslat rögzíti, hogy a pénzügyi számlákat érintő automatikus információcsere során a szerzett vagy továbbított információ adótitoknak minősül, de a javaslat ezt az adótitkot feloldja, és kiveszi az adótitok köréből az átvilágítás során szerzett információkat, azok továbbíthatóak a külföldi hatóságnak.

Hornung Ágnes azt mondta, az előírások megszegésére szankciórendszert is bevezetnek a számlát kezelő intézménnyel szemben.

Kiemelte, hogy a módosítás eredményeként növekedhetnek az adóbevételek, mert az adóhatóság tudomására jutnak a magas összegű, eddig a hatóság számára ismeretlen számlákon tartott megtakarítások, befektetések, jövedelmek.

A készpénztörvény módosítását egy európai bírósági ítélettel indokolta, ezért csökkentik ugyanis 60-ról 50 százalékra a szankciórendszer legmagasabb sávját az Európai Közösség területére belépő, illetve azt elhagyó pénz ellenőrzése esetén.

Kaszinóadó

Hornung Ágnes a szerencsejáték-szervezéshez kapcsolódó módosítást technikai jellegűként írta le. A játékadó módosításáról közölte, új elem lesz, hogy az online kaszinójáték után 15 százalékos kiegészítő adót kell fizetni akkor, ha az online kaszinó bevétele nagyobb, mint “a földi kaszinó” bevétele ugyanazon tulajdonosnál.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításáról közölte, az online szerencsejáték továbbra is adómentes lesz amellett, hogy a külföldi jackpot rendszerből származó jövedelem adóköteles lesz.

Fidesz: igen a javaslatra

Galambos Dénes, a Fidesz vezérszónoka kiemelte: elsődlegesen jogharmonizációs célú a javaslat. Kitért arra, hogy egyebek között módosítanák a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt, a felelős játékszervezésre vonatkozóan, és pontosítanák a gondnokság alá helyezést is. Új elemként említette az online kaszinók 15 százalékos játékadóját meghatározott feltételek esetén. Ezt akkor kellene fizetni, ha az online kaszinó több bevételt hoz, mint a normál.

Azt kérte támogassák az előterjesztést.

MSZP: lex Andy Vajnának kellene nevezni a törvényt

Mesterházy Attila, az MSZP vezérszónoka azt mondta: amit kitűztek a javaslattal, az helyes és jó irány. Az adócsalás és kijátszás elleni fellépés nemzeti érdek, amit nemzetközi keretek között kell véghez vinni – mutatott rá. Ezt a törvényt azonban lex Andy Vajna törvénynek kellene átkeresztelni – mondta, hozzátéve: a személyi jövedelemadóról és szerencsejátékról szóló törvényeket úgy módosítanák, hogy Andy Vajnát versenyképessé tegyék, aki az online kaszinózás iparágába is betörhetne így.

Megjegyezte azt is: magyar rendszerű jackpotból származó pénz nem lesz adóköteles, de ha online, más országbeli jackpot-rendszer alapján nyeri valaki, akkor igen. Ez nem tűnik EU-konform megoldásnak – közölte, hozzátéve: ez a kormány “saját család- és haverbarát”. Az MSZP jelezte, nem támogatják a javaslatot.

Jobbik: újra Andy Vajnát hoznák helyzetbe

Volner János, a Jobbik vezérszónoka szerint ismét személyre szabott jogalkotással segíti a kormány a saját barátait és üzletfeleit. Ezt és nem az uniós jogharmonizációt szolgálja a javaslat, amivel újabb milliárdokat tennének Andy Vajna zsebébe – összegzett.

Azt kérdezte, azzal, hogy ismét helyzet hozzák Andy Vajnát, mit szeretne meghálálni a kormány. Azt, hogy Andy Vajna megvásárolja a TV2-t és kormánypárti médiummá formálja? – firtatta. Eddig nem volt fontos minél nagyobb pénzt lehessen kaszálni a szerencsejátékokból – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy csak azok kaphattak online kaszinóra koncessziót, akik kaszinóra vonatkozóval rendelkeztek. Szóvá tette, hogy az online pénztárgépeket itt nem kellene bevezetni.

Mi ennek az oka, itt a legnagyobb az adófegyelem? – tett fel egy újabb kérdést.

NGM: csak technikai módosítás

Hornung Ágnes államtitkár a vitára úgy reagált: technikai módosítás van a Ház előtt, amely különösebb változást nem hoz a szerencsejáték adóztatásának rendszerében.

Közölte: a módosítás egyik ága, hogy ha az online kaszinóból többletbevétele származik a tulajdonosnak, azt extra adó terhelje. Egy másik változtatás szintén pluszbevételt eredményez a személyi jövedelemadózásban – tette hozzá. A szerencsejátékból származó bevétel továbbra is adómentes lesz, a plusz adót az online játék esetében csupán a külföldi jackpot játék nyereményére vetnék ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik