Úgy tűnt pár hónapig, hogy a férfiak 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulási lehetőségéről a szakszervezetek népszavazást tudnak kikényszeríteni. Az Alkotmánybíróság döntése alapján azonban úgy néz ki, hogy megúszták a politikai pártok ezt az ügyet, amely sokkal mélyebb gazdasági és társadalomfilozófiai döntéseket kényszerített volna ki, mint ami elsőre látszik.
A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogyan áll a nyugdíjrendszer átalakulása, mit hozott és mit vitt el.
Ahonnan indultunk
A 2011-ben bemutatott Széll Kálmán Terv, és az alapján kidolgozott „Konvergencia Program 2011-2015” anyagban jelentős változásokat mutatott be a kormány. 2012-ig a magyar nyugdíjrendszer rugalmas volt a tekintetben, hogy volt ugyan egy irányadó nyugdíjkorhatár, de ettől bizonyos élethelyzetekben el lehetett térni alacsonyabb szolgálati időre. Azaz volt arra lehetőség, hogy egyes munkakörök esetén előbb lehessen nyugdíjat felvenni, mint az aktuális korhatár, vagy lehetséges volt, hogy csökkentett nyugdíjjal ugyan, de a korhatár előtt – például – a munkáját elvesztő igényelhesse a nyugdíját.
Az Orbán-kormány merész vállalást tett, amikor egyetlen kivétellel (azaz, hogy a nők 40 év szolgálati idővel elmehetnek nyugdíjba) eltörölt minden előrehozott nyugdíjba vonulási lehetőséget. Ez tulajdonképpen nyugdíjkorhatár-emelés, hiszen a tényleges nyugállományba vonulás időpontját emelték – állapítja meg a PA.
Nyilvánvaló, hogy mit akartak elérni, de nem sikerült
Minden nyugdíjkorhatár-emelésnek két oka van. Egyrészt minél több embert benntartani a munkaerőpiacon, hogy legyen elég nyugdíjjárulékot fizető dolgozó, másrészt minél kevesebb embert beengedni a nyugdíjrendszerbe, hogy ne kelljen többet fizetni a nyugdíjellátásra.
Ez felemás módon sikerült a kormánynak. 2010-ben átlagosan 60,3 évesen mentek el nyugdíjba az emberek, 2013-ban (ez a legfrissebb rendelkezésre álló adat) – ha nem vesszük figyelembe a nők 40 év szolgálati kedvezményét – a Policy Agenda számításai szerint 62,2 évvel. Ugyanakkor, ha beleszámítjuk a nők 40 évét is, akkor már csak 60,3 év a nyugdíjba vonulás átlagos életkora.
Azaz statisztikai értelemben nem emelkedett ugyan az átlagkor, de nagyon komoly átrendeződések voltak.
A változások és azok hatása
Megszűntek a korhatár alatti nyugdíjba vonulási lehetőségek (kivétel a nők 40 év szolgálati ideje), így a korhatár alatti rokkantnyugdíj lehetősége is. Ezekre 2010-ben számításaink szerint még 775 milliárd forintot költött az állam, majd e kiadások 430 milliárd forintra csökkentek. Így tehát ténylegesen van megtakarítás, és elvileg többen is maradtak a munkaerőpiacon.
2009 és 2011 között 200 ezer ember ment öregségi nyugdíjba, majd 2012-2014 között a nők 40 éves kedvezményét nem számolva 110 ezer fő. Azaz drasztikus stopot hajtott végre a kormány, és ez meg is látszott a foglalkoztatásban.
2010-ben az 55 és 64 év közöttieknél a foglalkoztatottak aránya 33,6 százalék volt. Ez 2013-ban már 37,9 százalékra, míg 2014-ben 41,7 százalékra nőtt. Ennek két oka is van. Az egyik a közfoglalkoztatás, bár ennek mértéke nem több, mint 10-15 ezer fő. A másik ok, hogy azok, akik nem mehettek már el korkedvezményes nyugdíjba „kiszorították” maguknak a munkahelyeket – ők becslésünk szerint jóval többen voltak.
Hozzátartozik a teljes képhez, hogy ezzel a megnövelt foglalkoztatotti aránnyal is csak négy európai uniós tagállamot előzünk meg, azaz továbbra sem számít jónak az 55 év feletti foglalkoztatottak aránya.
Első ránézésre sokat spóroltak rajta
A korhatár alatti nyugdíjakra 2010-ben kb. 390 milliárd forintot költött az állam, amely mai értéken számolva (éves nyugdíjemelések mértékével korrigálva) 480 milliárd forintot tett volna ki. Azzal a drasztikus döntéssel, hogy egyik pillanatról a másikra megszüntették ezt a lehetőséget, már csak kifutó „üzemmódban” van a rendszer. 2013-ban még 224 milliárd forintot, 2016-ban a tervek szerint kb. 115 milliárd forintot fog erre költeni a rendszer, és ez így 365 milliárd forint megtakarítást jelent.
Viszont ennek 55 százalékát elvitte a nők 40 éves jogviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének finanszírozása.
Az egészségkárosodott személyek esetében ekkora megtakarítást nem ért el a kormány. 2010-ben számításaink szerint rokkantnyugdíjra (korhatár alattiak), és egyéb járadékra 385 milliárd forintot költött a kabinet. A 2013-as tényadatok szerint ezen összeg „lecsökkent” 335 milliárd forintra, míg a jövő évi tervek szerint 315 milliárd lesz. Ez még nem olyan nagy csökkenés, mint amit a kormány 2011-ben bevállalt, hiszen a konvergenciaprogram szerint két év alatt 117 milliárd forint megtakarítás kellett volna.
Amennyiben a 2010-es összeget mai áron számoljuk (évenkénti emelések mértékével), akkor e kiadások 474 milliárd forintot tennének ki jövő évben. Így már 159 milliárd forintos forráskivonást mutatnak a számok, tehát csúszással, de elérte a kormány a célját.
Költségvetési oldalról nézve a kérdést
Egyértelmű, hogy a kormány komoly átrendezést hajtott végre, és bejöttek a számításai. Lefaragta a nyugdíjkiadások szintjét, elvágta a korai nyugdíjba vonulás lehetőségét, növelte a munkaképesek számát, és ezzel bizonyosan segítette, hogy ne csak közmunka miatt növekedjen a foglalkoztatotti létszám. Ezzel együtt még forrást is teremtett a választási ígéretének, amely a nők 40 éves szolgálati viszony utáni nyugdíjazására vonatkozott.
Mit akarnak a szakszervezetek?
Az érdekképviseletek a kérdés társadalmi vonatkozásaira hívják fel folyamatosan a figyelmet. Mégpedig azért, mert nem szabad ennyire merevnek lennie a nyugdíjrendszernek, és bizonyos helyzetekben lehetőséget kell adni a korai nyugdíjba vonulásra is. Ezt a vitát hozta felszínre a népszavazási kezdeményezésük, amely jelen állás szerint az Alkotmánybíróságnál elbukott.
Az azonban egyértelmű, hogy a „férfi 40 év” ügye a kormány számára még a menekültügynél is komolyabb problémát jelenthetne. Egyrészt, ha olyan széles kaput nyitottak volna, mint a nők esetében, akkor ez a munkaerőpiacon problémát generálhatna (évente kb. 10-15 ezer nyugdíjba menő pótlása nehézségekkel járhatott volna), valamint a költségvetési következményei a kormány egyéb jóléti intézkedési terveit is korlátozhatná. És akkor még nem is beszéltünk a politikai vereségről, amelyet elszenvedne ez esetben a Fidesz.
Az azonban egyértelmű, hogy a kérdés – lehet ugyan, hogy kisebb intenzitással, de – napirenden marad, amely kapcsán a szakszervezetek megmutathatják erejüket, és érdekérvényesítési képességüket. A kormány számára pedig ebben az „ügyben” az a lecke, hogy mit mer megígérni a nyugdíjrendszer „puhítása” érdekében.
