Pénzügy

Csapdába került a volt devizahitelesek egy része

devizahiteles-tuntetes(960x640).jpg (Array)
devizahiteles-tuntetes(960x640).jpg (Array)

Bukhatják a díjmentes szerződésfelmondást, akik vitatják az elszámolást.

Csapdahelyzetbe kerültek azok a volt devizahitelesek, akik vitatják az elszámolást – hívta fel a figyelmet a Portfolio.hu.

Ennek oka, hogy két egymástól független határidő vonatkozik a díjmentes felmondásra és az elszámolás vitatására:

– a devizahiteles tájékoztató levél kézhezvétele utáni 91. napig mondható fel (a jellemzően 1-2,5%-os) végtörlesztési díjtól mentesen a meglévő jelzáloghitel, 

-a bankoknak pedig a levél kézhezvétele után legkésőbb 90 napon belül kell a devizahiteles panaszát megválaszolnia, sikertelen ügyfélpanasz esetén pedig ezt követően kerülhet csak az ügy a Pénzügyi Békéltető Testülethez.

A gond az, hogy ha valaki vitatta az elszámolást, amiatt nem tudni biztosan, mennyi a hiteltartozása aktuális összege. Így míg ez nem tisztázódik, kiváltani sem tudja a hitelt. Csakhogy közben a díjmentes felmondás határideje jellemzően már lejárt (hiszen a volt devizahitelesek zöme május elején kapta meg az értesítőt). Így akik vitattak, azoknak jó eséllyel a felmondás díját is meg kell majd fizetniük, ha váltani akarnak. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik