Pénzügy

Quaestor-kártalanítás – eddig 27 ezer károsult jutott a pénzéhez

Quaestor (Array)
Quaestor (Array)

Nekik összesen mintegy 75 milliárd forintot fizettek ki, amihez az MNB adott hitelt.

A Befektető-védelmi Alap (Beva) a Quaestor károsultak körében már 27 ezer érintettnek, közel 75 milliárd forintot fizetett ki, amelyhez a szükséges likviditást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelével biztosították – közölte a jegybank szerdán honlapján.

Az MNB kiemelte, hogy “a jegybank által korábban kialakított és mindvégig határozottan képviselt jogi álláspontnak köszönhető, hogy jelenleg a nem létező Quaestor-kötvények után megtörténik a kártalanítás”.

A Magyar Nemzeti Bank szervezetében működő új pénzügyi felügyelet a rendelkezésre álló eszközrendszerével mindent megtett, és a jövőben is megtesz a pénzügyi visszaélések megállítása, felderítése és a brókerbotrányban érintettek mielőbbi kártalanítása érdekében – olvasható a közleményben.

A Quaestor-károsultak – befektetésbiztosítási elveknek megfelelő – kártalanítása érdekében, és a fogyasztói érdekeket maximálisan védve alakította ki azon jogi álláspontját is, amely szerint a nem létező kötvények értékesítésével okozott kár a Beva kártalanítási körébe tartozik. Ezen, mindvégig határozottan – akár közérdekű kereset kilátásba helyezésével – képviselt jogi véleménye, illetve az ez alapján hozott Beva igazgatósági döntés nyitotta meg a már most zajló kártalanítás lehetőségét azon Quaestor-ügyfelek számára, akiknek a befektetési szolgáltató a befektetési céllal átvett összegekért cserébe nem adott sem igazi kötvényt, sem más értékpapírt – fejtették ki.

A jegybank bízik a Quaestor-károsultak kártalanítását érintő alkotmánybírósági döntés mielőbbi meghozatalában, és az érintettek helyzetének megnyugtató rendezésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik