Pénzügy

4,8 milliárd forintnyi kárt okozott a vihar

viharkarok(960x640).jpg (Array)
viharkarok(960x640).jpg (Array)

A Mabisz adatai szerint majdnem 35 ezer kárbejelentés érkezett eddig a biztosítókhoz.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a július 8-án, szerdán az országon átvonuló vihar után összesen 34 795 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár értéke pedig megközelíti a 4,8 milliárd forintot – közölte a Mabisz csütörtökön az MTI-vel.

A káresetek száma és becsült értéke jóval meghaladja a Mabisz pénteken kiadott előző összegzésének adatait, amely 20 ezer esetet és 3 milliárd forintos kárt jelzett.

A kárbejelentés túlnyomó többsége ingatlanokkal kapcsolatos, azonban 537 bejelentés érkezett olyan, casco-biztosítással rendelkező autósoktól is, akiknek a kidőlt fák miatt sérült meg a járművük – olvasható a közleményben.
A gépjárműkárok becsült értéke meghaladja a 178 millió forintot, az egy sérült autóra jutó átlagos kárösszeg több mint 332 ezer forint.

A Mabisz közleménye szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest megyéből, Fejér megyéből, Vas, valamint Veszprém megyéből érkezett, a főváros mellett Érd, illetve Székesfehérvár volt a leginkább érintett település.
A szövetség szerint a viharkár vagyis a vihar és nagy szél okozta tetőmegbontás, a fakidőlés, illetve a beázás volt a leggyakoribb kártípus, azonban előfordult jégverés, felhőszakadás, valamint villámcsapás miatt bekövetkezett esemény is.

A Mabisz arra is felhívta a figyelmet, hogy a tapasztalatok szerint az év leginkább kárveszélyes időszaka a május-augusztus közötti periódus, ugyanis 2010-2014-ben ezekben a hónapokban a biztosítók több mint 762 ezer kárt rendeztek, amelyek összértéke megközelítette a 60 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik