Pénzügy
Görögország (Array)

Görög adósság – a nemfizetés csődesemény

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2015. 07. 01. 13:25

Az EFSF szerint három lehetséges kimenetele lehet a jelenlegi helyzetnek. Egyik sem túl biztató.

Korábban a témában:

Ilyen még nem volt az IMF történetében

A Görögországnak folyósított hitelek jelentős részét adó Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSF) álláspontja szerint csődeseménynek minősül, hogy Görögország nem fizetett időben a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) – közölte szerdán az alap.

Az eurózóna mentőalapjaként létrehozott EFSF tudatta azt is, hogy ha az IMF igazgatótanácsa megerősíti a törlesztés elmaradását, az az IMF-fel közösen folyósított EFSF-hitelekre nézve is csődeseménynek számít.

Az EFSF vezérigazgatója erről még szerdán tájékoztatni fogja az eurózóna pénzügyminisztereit, s három lehetséges lépés közül tesz majd javaslatot valamelyikre. Vagy felmondják Athénnal a hitelszerződést, és azonnal követelik a teljes tartozást, vagy ebben a konkrét esetben visszavonhatatlanul lemondanak erről a jogukról, vagy elhalasztják a döntést.

Az Európai Bizottság nem akarja megadni a kegyelemdöfést

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a brüsszeli testület a harmadik lehetőséget támogatja, hogy az EFSF egyelőre ne éljen a szerződésből fakadó jogaival, egyelőre ne hozzon döntést.

Az első lehetőség gyakorlatilag a kegyelemdöfést adná meg a súlyos pénzhiánnyal küzdő Görögországnak. Az EFSF – rajta keresztül gyakorlatilag az eurózóna tagállamai – Athén messze legnagyobb hitelezője, 2012 óta 130 milliárd euró kedvezményes kölcsönt folyósított Görögországnak, ami a hellének bruttó hazai termékének csaknem háromnegyede.

Emellett valószínűleg végleg elzárná annak lehetőségét, hogy Görögország az euróövezet immár intézményesített mentőalapjából, az Európai Stabilitási Mechanizmustól további forrásokhoz jusson, ahogyan arról a görög kormány tárgyalni szeretne.

Miután Athén a pénzpiacokról nem tud pénzhez jutni, az IMF-től sem, amíg nem rendezi hátralékát, az ESM-támogatás lehetőségének elvágása gyakorlatilag a görög állam külső finanszírozási forrásainak végletes leszűkítését jelentené.
Hitelminősítők már a múlt héten közölték, hogy ők nem tekintik csődeseménynek, ha Görögország nem fizet az IMF-nek, mert számukra csak a magánhitelezők felé fennálló kötelezettségek teljesítése számít, a hivatalos, államközi hitelek késedelembe esése nem.

Merkel szerint

A bizottság ajtaja nyitva van

A Görögország rendelkezésére bocsátott második mentőprogram kedden véget ért, meghosszabbítását az eurózóna pénzügyminiszterei kedd este végleg elutasították, miután hónapokon át nem sikerült megállapodni Athénnal a cserébe meghozandó reformintézkedésekről.

Dombrovskis elmondta, hogy ennek kifutásával Görögországnak új megállapodást kellene kötnie, új feltételekkel. Elmondta ugyanakkor, hogy a bizottság ajtaja nyitva van, készek tárgyalni, de a megállapodáshoz a görögök részéről is konstruktív hozzáállásra van szükség.

Dombrovskis kijelentette: bármi történjék is Görögországban, meggyőződése, hogy a gazdasági és monetáris unió képes megbirkózni a következményekkel.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.