Pénzügy

A lengyel borkereskedők inkább Szekszárdban látnak fantáziát

szekszardi-borvidek(210x140).jpg (Array)
szekszardi-borvidek(210x140).jpg (Array)

Növelné a minőségi magyar borok értékesítését hazájában a lengyel Domus Vini kereskedőcég, melynek tulajdonosai nagy lehetőséget látnak a Szekszárdi Borvidékben.

A Domus Vini kizárólag magyar borokat értékesít Lengyelországban. A cég tavaly félmillió palack magyar bort adott el a lengyel piacon, így tájékozottak a mintegy 40 milliós piac fogyasztói szokásai felől.

A tokaji és az egri borvidéket minden borfogyasztó ismeri Lengyelországban. A két borvidék borai sok szupermarketben megtalálhatók, ám az üzletek a minőségi borok helyett főként a tömegtermékeket kínálják. Így a magyar bornak nincs jó híre Lengyelországban – mondta a Domus Vini borszakértője, Marcin Zatorski a Kadarka.net tudósításában.

A lengyel vásárlók egyértelműen a vörösborokat keresik, aminek az országot jellemző hűvösebb időjárás az egyik fő oka. Marcin szerint a lengyelek emellett azért is szeretik a vöröset, mert két vörösbor között könnyebben felfedezhetők és kiérezhetők a jellegzetességbeli különbségek, mint két fehérbor között.

A lengyelek ma is főként az édes borokat vásárolják, de egyre több félszáraz, vagy száraz bor fogy. Egyre gyakrabban veszik a sauvignon blanc, a chardonay, vagy a cserszegi fűszeres fajták valamelyikét is. Az ízlés változásához hozzájárul az éghajlatváltozás. Amikor annyira meleg az időjárás – közel 30 fok – mint az idén júniusban, olyankor a szokásosnál jóval több rozé és fehérbor fogy.

A Szekszárdi Borvidékben nagyobb lehetőséget látunk, mint a villányiban. Ennek oka, hogy itt talán több a jó bor és több a jó bortermelő, vagyis színesebb a kínálat. A másik ok egyértelműen az ár, a villányi bor mára ugyanis túl drága lett. Az árérték arány sokkal kedvezőbb Szekszárdon, a lengyel vásárlók pedig érzékenyek az árra.

További érv Szekszárd mellett, hogy az itteni termelők rugalmasabbak, ami a borfajták választékában érhető tetten. Villányban sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a klasszikus bordeaux-i fajták, mint a cabernet sauvignon, vagy franc és a merlot. Ezzel szemben Szekszárdon szélesebb a választék – mondták a lapnak a lengyel borkereskedők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik