A munkavállalók munkaerő-piaci járulék címén jövőre 150 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésnek. Elvileg ez a fedezete annak, hogy az állam – ha a dolgozónak segítségre van szüksége, akkor – támogatást tudjon nyújtani az újbóli elhelyezkedéséhez.
A Policy Agenda (PA) a jövő évi költségvetés tervezete, és az elmúlt évek folyamatai alapján megnézte, hogy valójában mit kapnak a munkavállalók, és ez a pénz mire elég.
Ki, mit ad?
Az állam a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon keresztül többek között vállalja, hogy biztosítja az álláskeresők ellátását, a foglalkoztatás elősegítését, így az álláskeresők munkához jutását. Erre 2016-ban a tervek szerint 121,7 milliárd forintot költ az állam.
Ebbe a keretbe nem számít bele a közfoglalkoztatás, amely egyébként 340 milliárd forintot visz el a költségvetésből, és egyébként a PA megítélése szerint inkább egyfajta szociális támogatás, amely munkavégzési feltételhez kötött.
A közfoglalkoztatást azért sem tartják ún. aktív munkaerő-piaci eszköznek, mivel nem segíti elő az elhelyezkedést, nem javítja, hanem inkább rontja az ebben dolgozók munkaerő-piaci státuszát. Sőt, az itt végzett munka értékét maga a rendszer értékeli le azáltal, hogy a minimálbért sem fizetik ki érte (csupán annak 80 százalékát).
Ezzel nem vitatjuk, hogy lehetnek területek, ahol a közmunka szükséges, és vannak társadalmi csoportok, amelyek számára ez létkérdés is lehet, de azt viszont állítjuk, hogy a munkaerőpiac szempontjából ez a forma nem hatékony.
Az álláskeresés támogatása és amit kispórolnak
A korábban említett álláskeresési támogatásra, aktív eszközökre fordított pénzeknek lényegében két fedezete van:
a munkavállalók a keresetük 1,5 százalékát munkaerő-piaci járulékként fizetik be, valamint az Európai Unió az általa finanszírozott programokat utófinanszírozással megtéríti.
Ebből a két tételből jövőre 202 milliárd forint kerül be a költségvetésbe. Ez áll szemben a kiadási oldalon álló 121,7 milliárd forinttal.
Eszerint pedig a munkaerőpiac megsegítésére, és a munkanélküliek támogatására érkező összegekből kb. 80 milliárd forintot máshol használnak fel, máshol költik el.
A helyzet egyre romlik
Megvizsgálták azt is az adatok alapján, hogy 2010 óta hogyan rendeződtek át az állami kiadások a közfoglalkoztatás területein.
2010-ben még szinte ugyanakkora összeget fordítottak álláskeresési támogatásra és aktív támogatási eszközökre, mint az erre meghatározott és befolyt pénz. 2014-ben azonban már 43 milliárd forinttal több forrás érkezett be, mint amennyit megkaptak az álláskeresők.
Jól mutatja e furcsa változást a közfoglalkoztatásra szánt pénzek arányának változása. 2011-ben még a Nemzeti Foglalkoztatási Alap teljes költségvetésének „csak” 18 százalékát költötték közmunkára. Ez jövőre már 70 százalék lesz. Azaz most már nem csak a munkavállalók azon pénzét fordítják közmunkára, amely elvileg arra lett befizetve, hogy álláskeresésüket esetlegesen segítse az állam, hanem egyéb adóbevételek átcsoportosítására is szükség van.
A keményen dolgozó kisember pénze
Ahogy korábban is bemutatták egy munkavállaló a keresetéből címkézetten arra áldoz minden hónapban, ha elveszti munkáját, vagy váltani akar, akkor ehhez segítséget kapjon az államtól. Az állami segítség egyrészt pénzbeli (álláskeresési járadék), másrészt olyan programok finanszírozása, amelyek segítik az ismételt elhelyezkedését. Ezt a rendszert akár egyfajta biztosításnak is fel lehetne fogni, ahol a kifizetés pénzben és természetben történik.
A valóságban egyre kevesebb természetbeni szolgáltatást kap a munkáját elvesztő munkavállaló, és azt is főleg az Európai Unió által finanszírozva (2016-ban 78 százalék). Rövid ideig tartó álláskeresési támogatást kap (általában maximum három hónapig), és utána azt a közfoglalkoztatást adják neki szinte kötelező jelleggel, ami alacsony arányban visz vissza a munka világába. Azaz a befizetéseink elvesznek, miközben az állam egyre inkább kihátrál ezekből a feladatokból – állapítja meg a PA.
