Egy héten belül két klasszikus piramisjátékra is fény derült Magyarországon. A szervezők mindenféle engedély nélkül végeztek betétgyűjtést, hitelezést, portfoliókezelést. Egyszerű kölcsönszerződést írattak, a könyvelést sajtpapíron végezték. Az áldozatoknak 15-20 százalékos hozamokat ígértek, valójában az új belépők betéteiből fedezték a régi betétesek kamatát. A bűncselekményt elkövető csalók évtizedekig, de legalábbis hosszú évekig folytatták tevékenységüket. Ha nincs a Buda-Cash-ügy, ami miatt a bizalmukat vesztett ügyfelek hirtelen ki akarták venni a pénzüket, ki tudja, meddig folyhatott volna tovább a piramisjáték. A két ügyben több ezer károsult van, a kár összesen 6-25 milliárd forint lehet.
Ha bizalom van, minden van
A Hungáriások ceglédi piramisjátéka és a karcagi Kun-Mediátor esete kísértetiesen hasonlít egymásra, legalábbis kulturálisan. Mindkettő egy vidéki kisváros környezetében bontakozott ki, a szervezők megbecsült tagjai voltak a közösségüknek, a „tuti biztos” befektetési lehetőség szájhagyomány útján terjedt a nép körében. A ceglédi Jolikában és a karcagi Marcsikában azért bíztak az emberek, mert személyesen meggyőződtek róla, hogy állják a szavukat, pontosan fizetnek, és mások is ezt mondták róluk. Miért baj, ha ezek az emberek a saját tapasztalataik alapján bíztak a sufnibankárokban?
Nem baj, a személyes pénzügyeink alapvetően így működnek. Főként bizalom kell hozzájuk, ha bizalom van, minden van. A bizalom jó dolog. Ez egy olyan erős érzelem, vagy inkább beállítódás, amely nélkül nincs pénzügyi döntés, sőt semmilyen más döntés nincs. Ha többé nem bízhatok abban, hogy az autók megállnak a piros lámpánál, és én ráléphetek a zebrára, anélkül, hogy az autók elütnének, akkor hamar vége lenne az ismert világomnak. Ha többé nem bízhatnék abban, hogy a szerződéseket betartják, hogy a tőkém után kamatot kapok, hogy a törvények megvédenek a hatalom túlkapásaitól, akkor vége lenne a világomnak. A bizalom tartja össze nemcsak a pénzügyi rendszert, a demokratikus jogállamot, de az emberi együttélés mindenféle hálózatait is.
A bizalom azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétele a döntéseinknek. Ha elfogadjuk, hogy a pénzügyi döntéseink nem különböznek más döntéseinktől, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy a döntéseink túlnyomó többségéhez, így a pénzügyeinkhez is, elegendő egy egyszerű használati utasítás. Tehát nem kell ismerni a benzinmotor működési elvét, hogy képesek legyünk autót vezetni. Nem kell fizikusnak lennünk ahhoz, hogy használjuk a mikrohullámú sütőt. Számtalanszor közlekedünk úgy a világban, hozunk döntéseket, hogy pontosan nem tudjuk, mi, hogyan működik, és ez a stratégia meglepően hatékonyan funkcionál az életünkben. A pénzügyi döntések is ilyenek: bízunk valamben, és ha kezünkben van egy egyszerű használati utasítás, néhány magától értetődő protokoll, amit lefuttatunk egy döntési helyzetben, akkor nem érhet baj minket.
Akkor mi a baj?
Egy demokratikus, fejlett államban a kifinomult pénzügyi eszközök, intézmények éppen olyan fontos részei a társadalmi működésnek, mint a szólásszabadság, a független bíróság vagy a mobiltelefon. Bár ezek eléggé bonyolult dolgok, egyszerű használati utasítás birtokában bárki működtetheti őket, éppen ettől demokratikusak. Generációk adják tovább egymásnak azt a leszűrt tudást, amelyet az előző évszázadok kifejlesztettek. Ezért a pénzügyi kultúra mindig a fejlett demokratikus államokban a legfejlettebb. Nézd meg, mennyire fejlett egy demokrácia, és megmondom, milyen színvonalon áll a pénzügyi kultúrája.
A magyar társadalom pénzügyi kultúrája éppen olyan, mint amilyen a demokráciához való viszonya. Az embereknek nincs a kezében egy olyan egyszerű protokoll, amelyet döntési helyzetben vagy konfliktus estén lefuttathatnának, kiküszöbölve a tévedés, átejtés lehetőségét. A magyarok többségének nincs használati utasítása, közlekedése sem a saját pénzügyeihez, sem más pénzügyi folyamatokhoz. Hogy például nem szabad belemenni egy olyan utcába, ahol 20 százalékos kamatot ígérnek, miközben a jegybanki alapkamat mindössze 2-5 százalék. Hogy egy befektetésnél nem lehet egyszerre megkapni a magas hozamot, a biztonságot és a könnyű hozzáférhetőséget. Hogy a rezsi nem csökken ingyen, mert a gázszámlát valakinek itt is fizetnie kell.
Ne légy többé hülye!
Hogy ezért a pénzügyi tudatlanságért ki a felelős? Elsősorban maguk az érintettek, a károsultak. Másodsorban a hazai pénzügyi kultúra, amelybe sok minden beletartozik. Benne van az iskolai pénzügyi oktatás hiánya, a megtévesztő pénzügyi reklámok ereje, a demokratikus intézményeink gyenge működése. De benne van az érdekkijáró, “lezsírozó”, az állandóan különutakat és kiskapukat kereső uram-bátyám világ, amelyet a politikusaink nemhogy korrigálnának, hanem személyes példájukkal még erősítenek is (mostanában az állami szintre emelt korrupcióval).
Úgy tűnik, huszonöt év pénzügyi botrányai (Postabank, Globex, Capital Partners, Fortress, stb.) sem voltak elegendőek ahhoz, hogy tanuljunk belőlük, hogy ne üljünk fel mindenféle szélhámosoknak. Bár nem hiszem, hogy majd most, a két piramisjáték után, minden megváltozik, azért legyünk optimisták. Végül is, a rendszerváltás óta eltelt 25 év, és a világ fejlett demokráciái is valahogy így kezdték. Egy csomó negatív kulturális dolgot sikerült felülírniuk a demokratikus folyamatokkal, oktatással, népműveléssel. De főként azzal, ami minden jól működő demokrácia alapfeltétele: többé ne légy hülye! Talán ez lehetne a piramisjátékok legfontosabb üzenete a magyar népnek. Műveld magad, okosodj, és ne engedd, hogy többé bárki felültessen.
