Pénzügy

10 milliárdot oszt a kormány az önkormányzatoknak

falu (falu)
falu (falu)

Azok a kétezer lakosnál nagyobb települések kaphatnak az állami pénzből, amelyek kimaradtak az adósságkonszolidációból. Ezenkívül 1,8 milliárd forint támogatást adnak az EU által elkaszált játszótérépítések támogatásának visszafizetésére. 

A kormány döntése értelmében 9,6 milliárd forintot kapnak azok a kétezer lakosnál nagyobb települések, amelyek kimaradtak az adósságkonszolidációból, a pályázatok a nyár elején jelennek meg – jelentette be Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett: a kormány az elmúlt években kétezer önkormányzat 1370 milliárd forint adósságát vállalta át. Volt azonban 1176 település, amely ebből kimaradt, a kormány pedig tavaly úgy döntött, hogy ezek a települések a költségvetésből négy év alatt lakosságarányosan támogatást kapnak. Az államtitkár kitért arra is: tavaly a kétezer lakosnál kisebb települések kaptak 12,1 milliárd forint támogatást.

A BM saját forrásából

A kormány a múlt héten úgy döntött, hogy idén az adósságkonszolidációból kimaradt, kétezer lakosnál nagyobb települések összesen 9,6 milliárd forint támogatásban részesülhetnek – közölte Pogácsás Tibor. Mint mondta, az önkormányzatok ezt a pénzt fejlesztésekre, például útépítésre, járdaépítésre fordíthatják.

A támogatást a Belügyminisztérium saját forrásból, valamint a költségvetés más fejezeteiből átcsoportosított 3,6 milliárd forintból biztosítja. A kétezer és háromezer lakosú települések 44 millió forintot, a 3-5 ezer közötti települések 12 millió, az 5-10 ezer közöttiek 181 millió, a tízezer feletti települések 200 millió forintot kapnak.

Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a kormány döntött arról, hogy a költségvetési átcsoportosítást májusban végrehajtja, a pályázatok május végén, június elején jelennek meg, és várhatóan a nyár végén tudják folyósítani a támogatásokat.

BM: 1,8 milliárd forint támogatás a játszótérépítések támogatásának visszafizetésére

A kormány ezenkívül rendkívüli működési támogatásban részesíti azokat az önkormányzatokat, amelyek 2008-2009-ben játszótérépítésre igényeltek támogatást, de az igényelt pénzeket az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) által feltárt szabálytalanságok miatt vissza kell fizetniük – közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Pogácsás Tibor emlékeztetett: 2008-2009-ben a vidékfejlesztési hivatal pályázatot írt ki játszótérépítésekre, összesen 145 projektet fogadott be a hivatal. Az EU csalás elleni hivatala azonban azt állapította meg, hogy a programokat túlárazták, ezért az önkormányzatoknak vissza kell fizetniük a támogatást.

Mivel jellemzően kistelepüléseket érint a probléma, ahol a visszafizetendő összeg akár a költségvetés kétharmadát is érintheti, a kormány úgy döntött, hogy ezeket az önkormányzatokat rendkívüli működési támogatásban részesíti – jelezte az államtitkár. A szükséges 1,789 milliárd forintot a Belügyminisztérium szintén saját fejezeti tartalékából biztosítja.

Az államtitkár elmondta: a legkisebb visszafizetendő összeg 4,7 millió forint, a legnagyobb 26 millió forint, az önkormányzatoknak jellemzően 10-15 millió forintot kell visszafizetniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik