Pénzügy

Tovább gyűrűznek a kérdések Quaestor-ügyben

quaestor (quaestor)
quaestor (quaestor)

Rejtély, hogy miért kellett az ingatag brókercéghez vinni a közpénzt, amikor már a botrány előtt látszott, hogy nagyon el van adósodva.

Nagy a veszélye a brókercéges ügyek esetében, hogy elkezdenek terebélyesedni és bonyolultabbá válni, így a közvélemény egyre kevésbé tudja követni őket, ahogy az a Kulcsár-üggyel is történt és már senki nem tud semmit bizonyítani az amúgy pedig vélhetően elég erős politikai szálakról – írja a 444. A portál szerint azonban a Quaestor-ügy, és az ott tartott állami pénz ügye nagyon is világos és egyértelmű.

Az államháztartási törvény kimondja, hogy a központi alrendszerhez tartozó intézmények kizárólag a Magyar Államkincstárnál tarthatják értékpapírjaikat és azok is csak államkötvények lehetnek. Az állami irányítás alatt lévő cégekre viszont ez már nem vonatkozik ilyen szigorúan, ezért is dönthetett úgy a Szijjártó vezette külügy, hogy az alájuk tartozó cégek, például a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) értékpapír-vagyonának egy részét ne az államkincstárnál tartsák.

A minisztérium magyarázata szerint úgy jött képbe a Quaestor, hogy díjmentesen vezette az értékpapírszámlát, bár furcsa, ha csak ez a kicsi és gyenge szolgáltató ajánlott ilyen lehetőséget az MNKH-nak. Jutalékot viszont ettől még bármennyit leszedhettek az állampapír-tranzakciók után. A külügy folyamatosan küldözgeti a helyreigazításokat, de még mindig nem adtak magyarázatot arra, hogy a szinte bizonyosan olcsóbb Államkincstár helyett miért a gyanús és ingatag brókercéghez vitték az értékpapírszámlát.

A Quaestor-botrány előtt már látszott, hogy a cégcsoport nagyon el volt adósodva, 2013-ban mindössze 64 millió forint adózott eredménye volt, viszont nagyon drágán finanszírozta magát. Azt viszont még nem lehetett tudni, hogy Tarsolyék egy 150 milliárdos pilótajátékot építettek fel. Teljesen érthetetlen, hogy az állam miért nem vélte úgy, hogy nem kéne üzletelni a rosszul működő céggel, még akkor sem, ha Szijjártó Péter a győri időkből jóban volt Tarsoly Csabával.

Orbán Viktor maga ismerte el, hogy a brókercégek problémáiról azelőtt kezdtek el értesülni, hogy a közvélemény bármit megtudott volna és ez alapján rögtön befektetési döntéseket hoztak – áll a portál elemzésében. Közben azok, akik a Fideszben közel vannak a tűzhöz, egymás közt terjeszteni kezdték az információkat, ők és a baráti üzletemberek még időben kivehették a pénzt. Ha mégse voltak bennfentes információk, az azért problémás, mert úgy üzleteltek a Quaestorral, hogy tudták, hogy nem rendelkezik biztos alapokkal.

Ha Orbán Viktor csak azért adott ki utasítást a pénzek kivételére, mert egyedül a Buda-Cash ügyből vonta le azt a következtetést, hogy minden brókercég gyanús, azzal maga gyorsította fel a dominóhatást – írja a 444.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik