Pénzügy
balatoni-kikoto(960x640).jpg (balaton, kikötő)

Menekülő turistákat hozhat a húsvét

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2015. 03. 23. 09:43

Sokan vannak, akik nem szeretik a vendégjárást, locsolkodást, a nagy készülődést, és inkább kényelembe vonulnak.

Korábban a témában:

Statisztikai adatok is bizonyítják, hogy húsvétkor szinte menekülünk otthonról. Egy kutatás szerint ilyenkor a szokásos vendégjárás – különösen az azzal gyakran együtt járó locsolkodás – és az ünnephez tartozó készülődés elkerülése az egyik indok, hogy elutazik a család.

Az elemzés szerint: a húsvéti utazáson részt vevők mintegy 40 százaléka egyetlen éjszakát sem tölt a felkeresett desztinációban, azaz az utazások nagy része kirándulásnak tekinthető Az éjszakázással együtt járó utazások is viszonylag rövidek, az utak átlagos hossza alig haladja meg az 1,3-1,5 éjszakát. A turisztikai szakértők úgy vélik, a színes programok, a szállásadók kedvezményei segíthetnek abban, hogy több turista aludjon tavasszal is a Balatonnál.

Fürdőnadrágban vagy anélkül

Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy: a Balaton régió 3-4 éven belül a belföldi; 5-6 éven belül pedig a közeli külföldi országok turistái számára vonzó hely lehet, ahol tavasszal, ősszel, télen is szívesen töltik el idejüket kirándulással, túrázással, parti sétákkal, kerékpározással, lovaglással, vitorlázással.

Mint mondta: idén a húsvét idejére esik az iskolai tavaszi szünet is, amelyre a balatoni vállalkozók intenzíven készülnek. Aki csak egy-egy napra tud elszakadni otthonról, annak is érdemes ide elutaznia.

A fürdőnadrágot még a lakásban hagyhatjuk, de a jó levegőn sok olyan programot találhatunk, amelyek nem csak az “elvetemült”, 20-30 kilométert is gyalogolni képes bakancsos turisták élveznek. Füreden például Picasso képeiben is gyönyörködhetünk. De aki unja már a magaskultúrát, annak a szervezet azt ajánlja, látogasson el valamelyik
termelői piacra, hogy valami olyasmit egyen, amit régen csak a nagymami főzött.

A gyenesdiási piacot például azoknak szánják, akik friss, házias,adalékmentes húsvéti finomságokat szeretnének megkóstolni. Gyenesdiáson egyébként minden gyerek jól érezheti magát. A lurkók különböző mesterségekkel ismerkedhetnek meg, sőt ki is próbálhatják azokat. Lehet például vasat idomítani, “vadászni”. Azok, akik azt hiszik, hogy a
tojást a nyuszi hozza, megismerkedhetnek a háztáji állatok tartásával, a sajtkészítés fortélyaival. Az ügyesebbek kipróbálhatják a fazekaskorongot is. Természetkedvelők ne hagyják ki a Keszthelyi-hegység élővilágát bemutató látogatóközpontot se.

A tó déli oldalán pedig Balatonföldváron, húsvéti játszóházat nyitnak 0-99 éves korig. Fekete Tamás hozzátette: Érdemes a szállásajánlatokat is jól megnézni, sok helyen 3+1 ajánlatokat kínálnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.