Pénzügy

Most már tuti, mennyi lesz a nyugdíjemelés

nyugdíjas (nyugdíjas, )
nyugdíjas (nyugdíjas, )

Azzal, hogy elfogadták a költségvetést, kőbe vésték azt is, mennyivel nőhet jövőre az időskorúak ellátása.

Nyugdíjemelés

A költségvetés hétfői elfogadásával hivatalossá vált a 2015-ös nyugdíjemelés mértéke is, ami egyenlő a tervezett infláció mértékével, azaz 1,8 százalék. (És nem 2,5 százalék, mint ahogy azt korábban rebesgették.)

A Pénzcentrum.hu számításai szerint ez azt jelenti, az idei év eleji átlagos öregségi nyugdíjból, vagyis 115 786 forintból kiindulva, hogy átlagban 2 ezer forinttal nőhet az idősek járandósága.

A két véglet

Azt is hozzátették azonban, hogy a nyugdíjasok többségének (54%) folyósított ellátás összege még a 115 ezer forintos átlagot sem éri el: több mint 1,1 millióan vannak, akiknek 50 és 99 ezer forint közötti nyugdíjból kell havonta megélniük.
Ha valakinek 50 ezer forint a nyugdíja, valószínűleg mérsékelten örül annak, hogy jövőre 900 forinttal kap majd többet. A januári adatok szerint a csúcsnyugdíj közel 870 ezer forint: ez azt jelenti, hogy a luxusnyugdíjasok akár 15 ezerrel is többet kapnak majd 2015-ben.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Aki átutalással kéri a nyugdíját, az jövőre is többnyire 12-én számíthat rá (a kivételeket itt találja).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik