Pénzügy

Pofon a nyugdíj előtt állóknak

munkanélküliség (munkanélküli hivatal, )
munkanélküliség (munkanélküli hivatal, )

A kormány a rendszeres szociális segély átalakításával az idős munkanélkülieket is sújtja. A PM a rendszeres szociális segély megtartását és az állástalanokat segítő támogatások összegének növelését javasolja.

Költségvetés

Az eddigi szabályozás valamelyest kedvezményezte azokat a munkanélkülieket, akik öt éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt, ők is kaphattak rendszeres szociális segélyt. A kormány tervei szerint ez a támogatás átalakul egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti járadékká, így legfeljebb a jóval alacsonyabb foglalkoztatást helyettesítő támogatásra lehetnek jogosultak.

Ami a költségvetés szintjén még aprópénznek sem mondható megtakarítás, az idősödő emberek életét lehetetlenítené el. Kutatásokból is ismert tény, mennyire rosszak az esélyei általában az idős álláskeresőknek, leszámítva néhány foglalkozást. Kormányzati rutinná vált, hogy a legkiszolgáltatottabb, érdekeiket legkevésbé érvényesíteni tudó társadalmi csoportoktól vonnak el forrásokat. Ilyen csoportnak gondolja a kormány az idős munkanélkülieket is.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Ma Magyarországon a lakosság csaknem 90 százalékának nincs megtakarítása, egyensúlyoz a lét és nemlét peremén, a kormány mégis mindig tőlük próbál újabb és újabb forrásokat elvonni. Nem a szociális ellátórendszer szétverésére, hanem annak radikális átalakítására van szükség.

Ennek első lépéseként a jelenlegi segélyek összegét, illetve az álláskeresési járadék folyósítási idejét és összegét kell növelni. Ezért a PM költségvetési módosítót nyújtott be, a kormányzati szándék megakadályozására.

A PM álláspontja szerint a felgyorsuló elszegényedés miatt nem a megmaradt szociális háló foszlányait kell tovább szabdalni, hanem éppen ellenkezőleg – újra kell azt erősítenünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik