Pénzügy

Titokban hízhat a képviselők vagyona

szijjarto(650x433).jpg (szijjártó)
szijjarto(650x433).jpg (szijjártó)

A Szijjártó-történet is jól mutatja, hogy az Országgyűlés szakbizottsága nemigen alkalmas a politikusok vagyonosodásának feltárására. A rokonok anyagi helyzetét pedig nem vizsgálhatják.

A háznak

A kiindulópont az, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség nem az anyagi számonkérést, hanem az átláthatóságot szolgálja. Ez volt a magyarázat arra, miért utasította el a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Vejkey Imre, hogy vagyonnyilatkozati eljárás induljon Szijjártó Péter ellen az elhíresült házvásárlási ügyében – írta meg a Népszabadság. Minthogyha az átláthatóság nem jelentene egyben számon kérhetőséget is – tesszük hozzá.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Vejkey szerint az átutalási megbízások egyértelműen bizonyítják, hogy volt pénze a külgazdasági és külügyminiszternek a házára. Vagyis ez azt bizonyítja szerinte, hogy nincs eltérés a bevallott jövedelem és a vagyongyarapodás között. A szülőket pedig nem vizsgálhatják a 79 millió forintos hozzájárulás miatt.

Kósa feleségének

Továbbmenve a lap azt is megállapítja a Simon Gábor szocialista politikus bécsi számláin lévő ismeretlen eredetű 240 millió forintra utalva, hogy még egy ellenzéki politikussal szemben is nehezen érvényesíthető a számonkérés.

Többek között arra is kitérnek, hogy következmény nélkül lehet módosítani a vagyonbevallást (pl. Rogán Antal), és hogy a családtagok bevallása nem sokat ér addig, amíg azok nem nyilvánosak (Kósa Lajos felesége).

A tisztánlátást a lap szerint segítené, ha a jelenlegi kézzel írt képviselői bevallásokat adatbázisba rendeznék és abban keresni lehetne.

A legrejtélyesebb elemre, a magánkölcsönökre utalva pedig kigyűjtötték, hogy jelenleg 35 képviselő összesen 306 millió forinttal tartozik ilyen címen. Ami tökéletesen elfogadott magyarázat a képviselői vagyongyarapodásra.

Ha kíváncsi, a kormánypártiaknak vagy az ellenzéknek kölcsönöznek-e szívesebben az ismerősök, és hogy kik halmozták fel a legnagyobb magánadósságot, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik