Pénzügy

Forintosítás: ma eldőlhet a devizahitelesek sorsa

forintosítás (forintosítás)
forintosítás (forintosítás)

A devizahitelesek segítéséről és a 2015-ös büdzsé módosításáról is szavazhat ma a parlament.

A devizahitelesek

Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, valamint képviselői kezdeményezésekre változtathat a jövő évi költségvetési törvényjavaslaton is.

Erre lehet számítani

A Ház ülése reggel 8 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a szavazások. A parlament ekkor dönthet a devizahitelek forintosításáról, valamint a fair bankokról szóló javaslatokról.

Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a kormány betartja, amit ígért, a törlesztőrészletek 25-30 százalékkal csökkennek majd. A tárcavezető emellett azt is megjegyezte, hogy széles körű választási lehetőséget hagynak az ügyfeleknek: azok, akik devizában kapják fizetésüket vagy 2020 december végéig lejár a szerződésük, illetve a jen- vagy VIP-hitelesek, dönthetnek úgy, hogy megtartják devizahitelüket, és nem élnek a forintosítással.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Az eredeti kamatfelár állna vissza

A miniszter a forintosítási törvényjavaslattal kapcsolatban elmondta: figyelembe kellett venni, hogy milyen induló kamatfelár volt a devizahitel felvételekor, és alapvetően azzal számoltak, hogy az eredeti kamatfelár álljon vissza. Ugyanakkor meghatároztak egy minimum kamatfelárat, amely egy százalék, és egy maximumot is: ez a lakáshiteleknél 4,5, a szabad felhasználású hiteleknél pedig 6,5 százalék.
A kormány álláspontja szerint ezzel is javul a devizahitelesek pozíciója.

A forintosítás több százezer embert érinthet: jelenleg 171 ezer darab megnyitott gyűjtőszámla-szerződés van az MNB adatai alapján, a jelzálog-fedezetes lakossági devizahitel-szerződések száma 480 ezer. A forintosítás alapvetően azoknál jöhet szóba, akik eddig nem estek késedelembe. Közéjük tartozik a devizahitelesek több mint fele. 

Forintosítás

A költségvetési módosítókról is dönthetnek

Szavazás várható a jövő évi költségvetéshez benyújtott több mint félezer képviselői módosító indítványról is, így az azok között szereplő 60-70 kormánypárti változtatási javaslatról is. Ezek között szerepel például az a javaslat, amelyben összesen öt fideszes és kereszténydemokrata politikus százmillió forintot biztosítana a közérdekű kéményseprő-ipari közszolgáltatók meg nem térülő költségeire.
A képviselők a fentieken túl új törvényt fogadhatnak el a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról, továbbá az európai társulásokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik