Gazdaság

Újabb csapás készül a bankokra

Az Országgyűlés hétfői ülésén tárgyalja utoljára a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket, köztük a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló kormányzati javaslatokat.

A Ház ülése 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalások után az interpellációk, azonnali kérdések hangozhatnak el. A parlament ezt követően csak a hét második napján elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosító indítványairól vitatkozhat, a határozathozatalt ugyanis kedd reggel tartják.

Az Országgyűlés a hét második napján dönthet a devizahitelek forintosításáról, valamint a fair bankokról szóló igazságügyi minisztériumi javaslatról. Trócsányi László igazságügyi miniszter múlt pénteken tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a kormány betartja, amit ígért, a törlesztőrészletek 25-30 százalékkal csökkennek majd. A tárcavezető emellett azt is megjegyezte, hogy széles körű választási lehetőséget hagynak az ügyfeleknek: azok, akik devizában kapják fizetésüket, vagy 2020 december végéig lejár a szerződésük, illetve a jen- vagy VIP-hitelesek, dönthetnek úgy, hogy megtartják devizahitelüket, és nem élnek a forintosítással.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A miniszter a forintosítási törvényjavaslattal kapcsolatban elmondta: figyelembe kellett venni, hogy milyen induló kamatfelár volt a devizahitel felvételekor, és alapvetően azzal számoltak, hogy az eredeti kamatfelár álljon vissza. Ugyanakkor meghatároztak egy minimum kamatfelárat, amely egy százalék, és egy maximumot is: ez a lakáshiteleknél 4,5, a szabad felhasználású hiteleknél 6,5 százalék. A kormány álláspontja szerint ezzel is javul a devizahitelesek pozíciója – hangsúlyozta Trócsányi László.

Kedden szavazás várható még a jövő évi költségvetéshez benyújtott több mint félezer képviselői módosító indítványról, így az azok között szereplő 60-70 kormánypárti változtatási javaslatról is. Ezek között szerepel például az a javaslat, amelyben összesen öt fideszes és kereszténydemokrata politikus százmillió forintot biztosítana a közérdekű kéményseprő-ipari közszolgáltatók meg nem térülő költségeire.

Az Országgyűlés a héten szerdáig ülésezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik