Pénzügy

Több mint egymillió magyar tartozik az adóhivatalnak

A hátralék-felhalmozásban élen jár Budapest, és időről időre számos celebritás szerepel a NAV szégyenlistáján.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adatai szerint összesen 1,2 millió honpolgárnak van restanciája az adóhivatal felé. Ez azt jelenti, hogy minden kilencedik magyar magánszemély érintett – írja a Blikk a birtokába került adatsorra hivatkozva.

Forintosítva 189 milliárdot tesz ki a hátralék, vagyis fejenként 157 ezres summáról van szó. Ennél is többel tartoznak azonban a hátralékot felhalmozó és az adócsaló cégek. Összes tartozásuk 288 milliárdra rúg, ami vállalkozásonként 814 ezer forintot tesz ki – derül ki a bulvárlapban közölt adatokból.

A legnagyobb adóhátralék a fővárosban és Pest megyei magánszemélyeknél gyülemlett fel. A cégek közül pedig Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében vannak a notórius tartozók.

Évről-évre egyre több híresség is szerepel a NAV szégyenlistáján, így például Gáspár Győző és Berki Krisztián.

A lapnak nyilatkozó szociológus szerint adózási fegyelem tekintetében hagyományosan gyéren muzsikál Magyarország. A szakember úgy látja, ez a szocializmus óta nem változott. Az országot irányító mindenkori elit korruptsága miatt sokan úgy látják ugyanis, hogy az állam most sem az ő érdekeiket képviseli.

A lap rendelkezésére bocsátott adatsorból azonban az is kiderül, hogy az elmúlt években az adóhatóságnak egyre több hátralékot sikerült bevasalnia. Ennek leggyakoribb ezköze cégéknél az inkasszó, magánembereknél pedig a jövedelemletiltás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik