Pénzügy

Milliókat kaphat vissza egy átlagos devizahiteles

A múlt hét pénteken benyújtott devizahiteles törvény nemcsak a visszatérítés teendőit és a határidejét határozta meg, hanem azt is kimondta, hogyaz árfolyamrésből és az egyoldalú kamatemelés jogcímén történő visszatérítést is előtörlesztésként kell elszámolni - mutat rá cikkében a Pénzcentrum.

Az árfolyamrés esetében a Magyar Nemzeti Bank már közzé is tette a képletet, amely alapján a pénzintézetek kiszámolhatják az összeget, az új jogaszbály pedig rendelkezik arról, hogy a kamatemelés számításait is a jegybank ajánlása alapján számolhatják ki a bankok.

A Pénzcentrum szerint óriási különbségek adódhatnak a visszatérítés összegében, attól függően, hogy mely hitelintézet nyújtotta a kölcsönt. A visszatérítendő pénznél többi közt a futamidő hossza, a felvett összeg, a felvétel időpontja, illetve az árfolyam mértéke is döntő lehet. A portál két különböző számítást végzett el: az egyik a jegybank havi átlagos kamataival számol, míg a másiknál egyszeri kamatemelés történt.

Ez alapján – a kamatemelést és az árfolyamrést is figyelembe véve -, az MNB adatai alapján számolva több mint kétmillió forint is visszajárhat egy átlagos devizahitelesnek – írja a Pénzcentrum, ahol a számítások lépéseit és a fontos határidőket is megtalálják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik