Gazdaság

Újabb bank nyert egy devizahiteles perben

Kedden a szerencsés nyertes első fokon a K&H Bank volt. A TakarékBank keresetét viszont elutasították.

Részlegesen nyert az egyik devizahiteles perben a K&H Bank Zrt. – írta az MTI. A Fővárosi Törvényszék (FT) kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint a bank 2014. március 15. és július 19. közötti időszakban egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes kikötései tisztességesek.

Az FT a mai napon egy másik devizahiteles ügyben is döntött: a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) kereseti kérelmét elutasították. A bíró azzal indokolta az elutasítást, hogy a TakarékBank bizonyos időszakokban alkalmazott szerződéses feltételei elsősorban az objektivitás, az érthető megfogalmazás, és az átláthatóság törvényben rögzített elveinek nem feleltek meg.

A bankok és hitelintézetek a magyar állam ellen több mint félszáz pert indítottak. A törvényi határidőig augusztus 25-ig összesen 79 keresetlevél érkezett a FT Gazdasági Kollégiumába. Ezek közül 42 keresetlevelet utasítottak el idézés kibocsátása nélkül, formai okokra hivatkozva.

A FT az eddig elé került ügyben vagy elhalasztotta az ítélethozatalt, vagy elutasította a kérelmet, továbba közölte, hogy nem tartja szükségesnek sem az Alkotmánybírósághoz, sem az Európai Bírósághoz való fordulást.

Eddig első fokon tizenhárom perben hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék: a TakarékBankkal együtt kilenc felperesi keresetet elutasítottak, egy esetben – egy egri takarékszövetkezet ügyében – az Alkotmánybírósághoz fordult a bíró, míg a Magyar Cetelem Bank Zrt. és az UCB Ingatlanhitel Zrt. és most az K&H Bank Zrt. keresetének részben helyt adtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik