Pénzügy

Másfél milliárdos zárolás lesz a rendőrségnél

A Belügyminisztériumnak 2,7 milliárd forinttal kell lefaragni a kiadásokat a költségvetési zárolás miatt, és ennek több mint a felét a jardnál kell majd megfogni.

A nemzetgazdasági miniszter július közepén 110 milliárd forintos költségvetési megszorítást jelentett be, amiből 2,7 milliárd forint esik a belügyi tárcára. Pintér Sándor belügyminiszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából az derül ki, hogy ennek nagyobbik részét, 1,54 milliárd forintot a rendőségnél kell majd megspórolni – írta a vg.hu. Közlése szerint ebből 1,24 milliárd forintot a dologi kiadásokból csípnek majd le, a többit pedig a felújítási pénzekből. A TEK-től például tervezete szerint 80 millió forintot vonnának el, nagyrészt a felújítási keretből.

Miközben

Mínuszok és pluszok

Pintér szerint a tervezett költségcsökkentés nem érinti a közbiztonsági mintaprogram kiterjesztését. Ez az a program, amit a belügyminiszter 3 nappal a Varga-féle állami megszorítás előtt jelentett be. Lényege, hogy az egész országra alkalmaznák az öt északkeleti megyékben sikerrel működő 24 órás rendőri jelenlétet biztosító mintaprogramot. Ami 2,287 milliárd forint többletkiadást igényel. Vagyis majdnem annyit, amennyit meg kell takarítania az egész tárcának. És többet, mint amennyit egyébként a rendőrségtől elvonnak. Júliusban azt is mondta Pintér, hogy azt a pénzt december végéig megkapja a rendőrség, mert a kormány megszavazta a projekt támogatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik