Pénzügy

Ennyit jelentett a családoknak az adókedvezmény

Tavaly átlagban mindössze 6-7 ezer forinttal dobta meg havonta a gyermekes szülők fizetését a családi adókedvezmény. Vagyis még nem tudták teljes mértékben kihasználni.

A családi adókedvezmény figyelembevételével 2013-ban a keresetek reálértéke 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ennek oka az volt, hogy a nettó bérek növekedési üteme gyorsult és a fogyasztói árak emelkedésének lassult.

2012-ben még 3,4 százalékos csökkenést mért a KSH a reálkereseteknél. A két adatból következik, hogy a nettó átlagbér reálértéke összességében még a 2011-es szint alatt van.

A gyerektelenek reálkeresete nőtt a legjobban

Az alkalmazott modellszámítás alapján abban nem volt változás, hogy 2012-ben és tavaly is átlag 28 ezer forinttal kerestek többet a legalább három gyermeket nevelők, mint a foglalkoztatottak majdnem felét kitevő gyermektelenek. Vagyis 175 487 forint állt szemben a 147 600 forinttal.

Viszont a legnagyobb reálkereset-növekedést a gyermektelenek érték el tavaly (több mint +7 ezer forint, +3,2 százalék, az előző évi -3,6 százalék után).


Forrás: KSH

Csak részben tudták kihasználni az adókedvezményt

A gyerekesek reálkeresete ennél szerényebb mértékben, 1,8-2,4 százalékkal növekedett tavaly. Ez az egygyermekeseknél átlagban 5931, a kétgyermekeseknél 6050, a legalább három gyermeket nevelőknél pedig 7057 forintot jelentette havonta pluszban.

Ezek a számok jól jelzik azt is, hogy átlagban mennyire nem tudták kihasználni a szülők a lehetséges maximális kedvezményt. Hiszen az ennél jóval több lenne. Egy gyermeknél havi 10, két gyermeknél havi 20, legalább három gyermeknél pedig gyermekenként 33 ezer forint lehetne az adómegtakarítás.

Kiterjesztett családi adókedvezmény

Idén változás lehet

Azzal, hogy az idei évtől a járulékokra is kiterjesztették a családi adókedvezményt, sokkal jobb lehet a kedvezmény kihasználtsága. Már látszik is, hogy javul a helyzet. Az NGM adatai szerint legalábbis idén a januári fizetésük után 3,6 milliárd forinttal több családi adókedvezményt érvényesítettek a szülők, mint 2013-ban. S ebből 2,5 milliárdnyi volt a járulékkedvezmény.

A 2013. évet elemző jelentésben ugyan nem említik, de az előző éviben igen, hogy a nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkeresetek növekedési ütemét a családi adókedvezmény becsült hatása alig befolyásolta (mindössze 0,1 százalékponttal emelte). Kérdés, a kiterjesztett kedvezménnyel hogyan változik ez majd az idén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik