Pénzügy

Hiába van biztosítása, mindenét elbukhatja

FN24
FN24

2014. 04. 03. 10:50

Védje ki, hogy ne kelljen több millió forintos önrésszel számolnia egy esetleges lakáskár esetén.

Korábban a témában:

Nagy hiba, ha „csak” megkötjük a biztosítást, fizetjük a díjat, de nem foglalkozunk vele, hogy megfelel-e még a valóságnak, ami a szerződésben van.

Sándor

Az alulbiztosítás veszélyes lehet

Mert ha időközben gyarapodott a lakás (felújítás vagy bővítés miatt) vagy az ingóságok értéke, akkor alulbiztosítottak leszünk.

S ha ezek után valamilyen kár ér minket, akkor a biztosító nem a tényleges érték után fog fizetni, hanem csak a szerződésben szereplő (időben nem módosított) tételek alapján – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.hu.

Ezért fontos, hogy ha változás van, akkor azt átvezettessük a szerződésen. Ez ugyan valamennyi díjnövekedést fog okozni, de megelőzhetjük vele, hogy baj esetén mélyen a zsebünkbe kelljen nyúlnunk.

Az indexálást is érdemes megfontolni

A lap szerint probléma lehet abból is, ha a biztosító által évente felkínált értékkövetést (indexálást) visszautasítjuk. Mert ugyan a lakásárak egy ideje már csökkennek, de a biztosításnál nem a piaci értéket kell figyelembe venni, hanem azt, hogy mekkora az az összeg, amelyből a kár után helyreállítható az épület.

Ez az összeg pedig az építőanyagok árától és a bérek növekedésétől függ.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.