Pénzügy

Híznak a nyugdíjpénzek

A biztosítók úgy tűnik, sikerrel cserkészik be az ügyfeleket az adókedvezményes nyugdíjbiztosítással. A középkorúak számára legfontosabb az öngondoskodás.

Nyugdíjpénz

A biztosítók többsége elindította nyugdíjbiztosítását – számolt be az Azenpenzem.hu. Ez azért érdekes most, mert az idei évtől ehhez az öngondoskodási formához is jár adókedvezmény.

Máris igen népszerű

Úgy tűnik, az adókedvezmény elég nyomós ok ahhoz, hogy a nyugdíjbiztosítás népszerű legyen. Mármint azok körében, akik nem bíznak abban, hogy az állami nyugdíjból meg tudnak majd élni idős korukra.

A biztosítók legalábbis arról számoltak be a lapnak, hogy az új kötések jelentős hányada (50-80 százaléka) nyugdíjbiztosításból kerül ki. Erős felfutásra, több tízezres ügyfélszámokra számítanak egyébként a következő években.

A jutalék is vonzó

Ahogy közeledik a nyugdíj

A szakemberek azt javasolják egyébként, hogy mindenki minél korábban kezdjen el takarékoskodni idős korára, de úgy tűnik, ennek még nemigen van foganatja.

Legalábbis a nyugdíjbiztosításokra leginkább a középkorosztály, vagyis a 40-55 év közöttiek vevők. Pedig minél később kezd el valaki a nyugdíj kiegészítéséről gondoskodni, annál kevesebb lehet, amit majd kaphat idős korában. Vagy pedig annál többet kell megtakarítania, hogy az elvárásaihoz közel álló összeget kapja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik