Pénzügy

Elképesztően drágán juthatunk a pénzünkhöz

A békéltető testület elé került ügyekből az derül ki, hogy több tízezer forintba is belekerülhet, ha fel akarjuk venni vagy át akarjuk utalni a pénzünket. És még bankon belül is óriási különbségek lehetnek az egyes tranzakciók díjai között.

A Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez számos panasz érkezik arra, hogy milyen költséges hozzájutni a pénzünkhöz. Részben ezek közül szemezgetett az Azénpénzem.hu.

98 ezerért utalt

Az egyik panaszos például úgy értette, hogy a bank semmilyen jutalékot, sőt tranzakciós illetéket sem számít fel, ha internetbankon keresztül utal. Így aztán 11 alakalommal összesen 22 millió forintot küldött el – mint kiderült, több mint 98 ezer forintért.

Reklamációjára többféle választ kapott, egyszer, hogy nem volt beállítva a jutalékmentesség, aztán hogy a számlacsomagja nem tartalmazott kedvezményt az eseti utalásokra. Végül a PBT előtt abban egyeztek meg, hogy a felszámított összeg felét jóváírja neki a bank.

Nem mindegy, hogy mikor?

Egy másik ügyfélnek viszont nem adott igazat a békéltető testület, amikor amiatt reklamált, hogy a másnaptól életbe léptetett kondíciós lista szerinti megemelt, 6 ezrelékes tranzakciós illetéket felszámították neki. Azért nem adtak neki igazat, mert az esti pénzfelvétel már a banki rendszer zárása után történt, s ilyenkor a feldolgozás napjának a tranzakciót követő első munkanapot kell figyelembe venni. És a tranzakciós díjakat is az ezen a napon érvényes kondíciós lista szerint kell elszámolni. Így aztán jogos volt a 400 ezer forintos készpénzfelvételre felszámított 2400 forintos díj.

Több mint tízszeres különbség

A portál egyik olvasója pedig arról számolt be, hogy milyen fordulatokkal kellett szembesülnie, amikor 5 millió forintot kellett kifizetnie. Körültekintő volt, előre megérdeklődte, hogy a fióki készpénzfelvétel tűrhető költséggel jár.

Csakhogy mire aktuálissá vált a dolog, addigra már februárban jártak, és új banki díjszabás lépett életbe, így 45 ezer forintjába került volna a tranzakció. Hogy ne kelljen ilyen sokat fizetnie, a kártyás készpénzfelvételt javasolták, amivel tizede ennyiből úszhatta volna meg a dolgot. Végül azonban biztonsági okokból mégis az átutalást választotta, ami 9,6 ezer forintjába került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik