Pénzügy
bölcsőde (bölcsőde)

Jár-e a gyed mellé a bölcsőde?

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2014. 01. 21. 08:58

Bár januártól hatályba lépett a gyed extra csomag, amelynek egyik elemeként az anyák a gyermek egyéves kora után a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett is dolgozhatnak, a hatályos jogszabályok alapján nem egyértelmű, hogy a bölcsődék és családi napközik felvehetik-e a gyedben részesülő anyák gyermekeit, a gyermekvédelmi törvény vonatkozó passzusát ugyanis elfelejtették módosítani - írja a Népszabadság.

Korábban a témában:

A lap keddi cikke szerint ez most úgy szól: “A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermekek számára kell biztosítani, akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, illetve akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül.”

Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a bölcsődék vezetőinek most komoly fejtörést okoz, hogy fölvehetik-e a gyedben részesülő anyák gyermekeit vagy sem.

Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta: valóban nem koherens a két vonatkozó jogszabály, de ez a gyakorlatban még nem okoz valódi problémát. A bölcsődékben ugyan fokozott érdeklődés érzékelhető a szülők részéről, de a konkrét jelentkezések száma egyelőre elenyésző.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint félreértésről van szó, 2014-től már a gyeden lévő anyák is járathatják gyermeküket bölcsődébe vagy családi napközibe, ha ezalatt keresőtevékenységet folytatnak. A fő szabály a tárca szerint ugyanis a gyermekvédelmi törvény egy másik paragrafusában van, amely kimondja: a gyermekek bölcsődei, családi napközis ellátását azon gyermekek számára kell megszervezni, akiknek szülei dolgoznak, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban vagy képzésen vesznek részt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.