Pénzügy

Így teszik tönkre az embereket az újgenerációs telefonbetyárok

mobiltelefon(960x640)(1).jpg (mobil, telefon, )
mobiltelefon(960x640)(1).jpg (mobil, telefon, )

Vigyázat: az internetről átvett trükkökkel támadnak telefonon a bűnözők.

Ha egyszer kap egy telefonhívást és egy gép hang kéri arra, hogy adja meg adatait, például hitelkártyája reaktiválása céljából, ne tegye. Könnyen lehet, hogy valójában éppen csalást próbálnak elkövetni Ön ellen – csak éppen ezúttal nem az interneten, hanem telefonon.

Mostanában ugyanis az interneten használt csalási módszereket vetik be a bűnözők az ártatlan telefonozókkal szemben – derül ki a New York Times cikkéből. Eszerint több módon is próbálják megkárosítani az embereket.

Elárasztásos művelés

Az egyik legegyszerűbb módszer a zsarolás. Ennek keretében azzal fenyegetnek meg embereket, hogy elárasztják a munkahelyük ügyfélszolgálati számait telefonhívásokkal egészen addig, amíg azok használhatatlanná nem válnak. Tulajdonképpen pont úgy, mint amikor egy szervert bénítanak meg túlterheléses támogatással a hackerek. A hívásokat egyébként internetes telefonálóprogramokkal indítják, tehát tényleg nem sokban tér el a szinte hétköznapivá vált internetes támadási módtól ez a módszer.

Az Egyesült Államokban egyébként körülbelül 200 ilyen támadást indítottak különböző állami intézményekkel szemben az elmúlt években.

Telefonos adathalászat

A másik elterjedt internetes csalást is átültették telefonra: az adathalászatot. Ennek keretében hivatalosnak tűnő személy veszi fel az áldozattal a kapcsolatot, s próbál tőle – általában elég átlátszó módon – adatokat, jelszavakat szerezni.  A telefonos verzióban az eddigi tapasztalatok szerint sokszor banki információkat igyekeznek megszerezni automata hívásokkal.

A bűnözőknek megéri, hiszen elég egy programot írni, s várni, hogy talán 10 millió ember közt lesz egy balek, aki meg is adja az adatait. Onnantól pedig már könnyű lenyúlni.

Ne bízzon a hívószámkijelzésben

Nemrégiben például Colorado államban követtek el hackerek úgy telefonos csalást, hogy automata hívásokkal közölték az emberekkel: meg kell adniuk újra hitelkártyaadataikat, mivel betörtek a bankjukba.

A csalók még azt is elérték, hogy a hívószámkijelzésen egy kaliforniai ügyvédi iroda számát írják ki a telefonok.  Felháborodott emberek ezrei hívták a mit sem sejtő ügyvédi irodát, amely nem tehetett mást, mint hogy a rendőrségre irányítja őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik