Pénzügy

Az idősebbek szégyellik az elbocsátást

Nem fizet a munkanélküliségi biztosító annak, akitől közös megegyezéssel válik meg a cége, hiába van érvényes biztosítása. A terméket forgalmazó alkusz szerint sokan büszkeség vagy a múlt rossz beidegződése miatt döntenek úgy, hogy aláírják a közös megegyezést a munkaadóval. Ez a mentalitás az ötvenes korosztályra jellemző.

A jövedelemkiesési biztosítást többnyire a fiatalabbak, 30-40 év közötti ügyfelek veszik igénybe – derül ki a CLB biztosítási alkusz cég fn.hu-nak eljuttatott közleményéből. „A szerződés részleteit érdemes átolvasni azoknak is, akiknek már van ilyen kötvényük, mert előfordulhat, hogy hiába van biztosítás, nem fizet a szolgáltató, mert a szerződés valamely pontjának nem felel meg az ügyfél” – figyelmeztet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. igazgatója.

Sokan nem gondolják, hogy mekkora kárt tesznek maguknak azzal, ha a munkáltatói felmondás helyett közös megegyezésre törekednek a volt cégükkel, még akkor is, ha ez az egyezség csak papíron történik. Egyesek, főleg az 50 év körüliek hiúságból egyeznek bele a közös megegyezéssel bejegyzésbe – a múltban ugyanis a „felmondás a munkaadó részéről” szégyen volt. Ez azonban eleve kizárja őket a biztosítás kifizetéséből. A munkaadó számára érdek, hogy a felmondás közös megegyezéssel történjen, ugyanis ekkor a volt dolgozó nem indíthat munkaügyi pert a cég ellen, és nem jár neki végkielégítés sem – ám sokszor a munkáltató egy kissé magasabb összegű „lelépési pénzt” fizet nekik az aláírásért cserébe.

A 40 ezer tagot számláló Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke, Székely Tamás szerint a kormányprogramban egyelőre nincsenek a dolgozók védelmére épült elemek, ezért szerinte maguknak a munkavállalóknak is gondolniuk az esetleges munkanélküliség időszakára. Az érdekképviselő úgy véli, ha a kormány beváltja a köztisztviselőkkel kapcsolatos létszám-leépítési terveit, így az elkövetkező időszakban még tömegek kerülhetnek utcára. Bár a szakszervezetek – így a VDSZ is – mindent megtesznek ennek megakadályozására, nem árt a legrosszabbra is felkészülni. Székely is úgy véli, hogy az 50-es a leginkább veszélyeztetett, a legérzékenyebb, és a legkevésbé „védett” korosztály.

Életbiztosítás is kell, hogy közös megegyezés esetén fizessenek

A Generali biztosítónak van egy olyan terméke, amely közös megegyezés esetén is fizet – bár ezt a biztosítást csak az életbiztosításuknak a kiegészítéseként lehet megkötni. Ők ilyen jogcímen 10 hónapon át akár havi 120 ezer forint kártérítést is fizethetnek. Az összeg teljesen adó- és járulékmentes, szabadon felhasználható, és az állami juttatásokon felül jár – áll a lapunknak eljuttatott közleményükben. Ez a munkanélküliségi biztosítás a munkahely megszűnésével járó valamennyi eshetőségre kiterjed, legyen szó a munkáltató által kezdeményezett rendes felmondásról, csoportos létszámcsökkentésről, a munkáltató jogutód nélküli megszűnéséről, a munkavállaló rendkívüli felmondásáról, vagy akár a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűnéséről.

Nem a legdrágábbat választják

Munkanélküli biztosítást jellemzően a 30-35 évesek kötnek, és a legnépszerűbb az a kötvény, amely állásvesztés után 9 hónapon keresztül havi 100 ezer forintot térít. A fiatalok körében az alkusz szerint azért népszerűbb ez a biztosítási fajta, mert gyerekeket tartanak el, hiteleik vannak, és ezeknek a költségeknek legalább egy részét fedezi a 6 vagy 9 hónapra szóló – ez tetszőlegesen választható – jövedelempótló támogatás.

Az alkuszcég adatai szerint – noha munkanélküliség esetére igen széles határok között, 50 ezertől 250 ezer forintig választható a havi jövedelemtérítés összege – a legjellemzőbb a 100 ezer forintos biztosítási összeg. Az ügyfelek havonta átlagosan mintegy 2500 forintot fizetnek, miközben a legolcsóbb és legdrágább munkanélküli biztosítás havi díja között – az elérhető módozatok széles skálájának megfelelően – több mint 7000 forint különbség van.

A munkaerő-piaci helyzet romlásával párhuzamosan a munkanélküliségi biztosítás iránti kérelmek elbírálása is szigorodott. A CLB tapasztalatai szerint azonban 10 alkalmazottból 7 továbbra is megfelel a szerződéskötéshez szükséges feltételeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik