Pénzügy

Elismerő feltárás – vajon mi a gond?

Az elismerő feltárás vagy angol nevén Appreciative Inquiry nagyon alkalmas arra, hogy a szervezetben megismerjük, hogy mit akarnak az emberek megváltoztatni, vagy éppen ellenkezőleg, mindenáron megőrizni. Ráadásul közben az emberek egymásra hangolódnak, és ennek következtében a korábbiaknál barátságosabban működnek együtt nemcsak a szervezet fejlesztésében, hanem a mindennapi munkában is.

A kiinduló pont az, hogy ha az emberek jól érzik magukat és motiváltak, akkor ők maguk megoldják a felmerülő problémákat, és nem kell a vezetőt, a „központi agyat” túlterhelni. Az eljárás lényege a „beszélgetés” és a bevonás a megoldások keresésébe. Ez teremti meg a szükséges jó érzést és motiváltságot.


Mi lehet a rossz hangulat oka?


Egy multinacionális cég egyik osztályának a vezetője azt mondta el, hogy nagyon rossz a hangulat az osztályán, és kellene valamit csinálni, elmenni valahova. Erre szerzett a központtól pénzt, és elvonultak egy-két napos műhelyre. Hétfőn már újra nagy energiákkal mentek be dolgozni, és lelkesen, új színben látták a világot. Ami történt, az nem kis részben az elismerő feltárás nevű megközelítésnek és eljárásnak köszönhető.

A folyamatnak része az, hogy az emberek párosával meginterjúvolják egymást egy meghatározott kérdéssor mentén. Már ez az interjútechnika is sokat segít abban, hogy figyelmes, nyitott légkör kezdjen eluralkodni. Aztán kis csoportokban feldolgozzuk a kapott válaszok közül azokat, amelyek elhangozhatnak nagyobb körben.

Minden műhely-munkánál fontos a bizalmassági korlát, mert felszabadít. Ha tudjuk, hogy bizalmas közléseink nem kerülnek nyilvánosságra, akkor szabadabban fogalmazunk, sőt szabadabban gondolkodunk. A szabadabb gondolkodás azért fontos, mert a kreativitás segít a legtöbbet munkahelyi problémák, konfliktusok megoldásában.

Az elismerő feltárás megteremti az energiát és az irányt a változáshoz. Egységesíti a felfogást és a célirányt, és motiválttá teszi az embereket. Hozzá kell tenni azonban, hogy nem érdemes a fent kifejtett energiát „kiszabadítani”, ha utána nem akarom „hasznosítani”. Csak azon vezetőknek ajánlható, akik élni is akarnak az energiákkal és változási ötletekkel. Az is rendben van, ha nem minden ötletet akar használni, az azonban rendkívül fontos, hogy ezt tisztán közölje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik