A közigazgatási reform kiemelt célként szerepel az államigazgatási reformon belül. Lényege, hogy általában a költségvetési szervek által alkalmazott eljárásokat és munkafolyamatokat akarja megújítani, korszerűsíteni.
Számos elképzeléssel találkozhatunk a feladatfinanszírozástól a komplex teljesítményértékelési rendszerekig, de kérdés, hogy létezik-e egy olyan alapinfrastruktúra, amelyekre mindez felépíthető.
Összhang helyett: boruló egyensúly
A közigazgatásnak évekkel ezelőtt létezett egy, a maihoz képest nyugalmi állapota. Ekkor még az elvégzendő feladatokhoz rendelkezésre állt a szükséges anyagi forrás, és a megfelelő humánerőforrás is. Az évek során – alapul véve más országok tapasztalatait, illetve az úgynevezett Új Közmenedzsment irányzatot – több olyan döntés született, mely kis lépésekkel ugyan, de változtatott a feladatellátás szabályozási környezetén. Ez a sok kis változtatás azonban együttesen oda vezetett, hogy az államigazgatás működésére vonatkozó szabályozás, illetve az alkalmazott rendszerek közötti összhang megteremtése helyett részeredmények és újabb problémák keletkeztek – ezek felszámolása még nem történt meg.
A képzeletbeli egyenlet egyik oldalán jelenleg az elvégzendő feladatok kapacitásigénye szerepel, a másik oldalon pedig a rendelkezésre álló munkaerő. A közszférában dolgozók létszáma azonban folyamatosan csökken, így a két oldal között jelentős egyenlőtlenség található. Az egyensúly azonban nem pusztán a munkaerő mennyiségének változtatásával érhető el. Hanem például azzal is, hogy felülvizsgálják a közfeladatokat és „profiltisztítást” hajtanak végre, majd, ezzel párhuzamosan növelik a megmaradt feladatok színvonalát
Működési zavarok
Jelenleg a központi közigazgatásban több kisebb-nagyobb működési zavart találunk. Ilyen például a jelenlegi kincstári rendszer működése vagy a központosított bérszámfejtés problematikája.
A Magyar Államkincstáron (MÁK) keresztül lehetőség van elektronikus utalás kezdeményezésére, amelynek legnagyobb előnye, hogy papírtakarékos, gyors és olcsó. Ugyanakkor a kifizetések teljesüléséhez szükséges, hogy a megfelelő mértékű előirányzat rendelkezésre álljon, illetve – legalábbis fejezeti kezelésű előirányzatok esetében – bejelentsék az előzetes kötelezettségvállalást egy erre rendszeresített okmányon. Viszont sem az előirányzat-módosításnak, sem pedig a kötelezettségvállalás bejelentésének nincs elektronikus változata. Ráadásul az Állami Számvevőszék vizsgálja a főkönyvi könyvelés naprakészségét is, amire a fejezeti kezelésű előirányzatoknál nincs lehetőség, ugyanis az előirányzat-módosítások visszaigazolására havonta egy alkalommal kerül sor.
Szintén jó példa a Folyamatba Épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE). A törekvés alapvetően helyes, hiszen a költségvetési szerveknek zárt, átlátható és kockázatmentes szakmai működést és pénzügyi kezelést kellene megvalósítaniuk. Az ellenőrzési nyomvonal, a kockázatkezelési eljárás vagy a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje mind ezt a célt szem előtt tartva keletkezett. Ugyanakkor a felsorolt dokumentumok elkészítését egy nem megfelelően szabályozott magasabb szintű rendszer keretein belül írják elő – ráadásul a többi, néhol hasonló témájú kötelező szabályzatokkal párhuzamosan. Így viszont eleve korlátozza saját hatékonyságát.
Hasonlóak a központosított illetményszámfejtés problémái is. A költségvetési szerveknél általános gyakorlat a főkönyvi könyvelés elbonyolítása, mivel a béradatokat a jelenlegi központosított illetményszámfejtő rendszerből nem lehet lekérdezni. Így a főkönyv (szintetika) veszi át az analitikus nyilvántartás szerepét, és ezt egészítik ki további, kézi úton készített kimutatásokkal. Emiatt a bérszámfejtési adatok rögzítése több ügyintézőnek többnapos munkát jelent, amit akár meg is lehetne takarítani.
Biztos alapra van szükség
A fent említett problémákat nem abból a célból emeltem ki, hogy ezzel kritizáljam az államigazgatás jelenlegi működését. A köztisztviselők munkáját sem érheti kritika, hiszen ők nap mint nap megpróbálnak megfelelni az egyre növekvő elvárásoknak. Viszont a közigazgatási reform pont ezért kulcsfontosságú, mivel hosszú távon minőségi javulást eredményezhet, miközben a költségvetési kiadások csökkennek.
Jelenleg a kiadások jelentős részét képviselik a bérek, illetve azok járulékai, ezért a további létszámleépítések jelentős megtakarításokat eredményeznek. Ezzel párhuzamosan szükség volna a közfeladatok „racionalizálására” is. Ennek hiányában a kiadási főösszeg valóban csökken, de az eltérés az elvégzendő feladatok mennyisége és a rendelkezésre álló kapacitások között tovább nő, ami a közszolgáltatások színvonalának csökkenését, az átfutási idők növekedését eredményezi.
Építkezés alulról
Mivel ez a biztos alap hiányzik, a vártnál sokkal kisebb haszna lesz az új, magasabb szintet képviselő elképzeléseknek, mint például a feladatfinanszírozás, a teljesítménymenedzsment, vagy a költségvetési controlling megteremtése.
A másik kérdés a kapacitások problémája. A reformprojekteket menedzselni kell, ami jelentheti külső szakértő részvételét, de feltételezi a megrendelői oldal hatékony közreműködését is. Az alkalmazók ugyanis alapvetően azok a köztisztviselők lesznek, akik jelenleg idejük jelentős részét a mostani rendszer keretein belüli tevékenykedéssel töltik. Ahhoz, hogy teljesítményük változzon, két tényező szükséges. Egyrészt motivációra van szükség – ennek megteremtését célozza a közelmúltban kidolgozott új teljesítményértékelési rendszer –, másrészt meg kell szabadulniuk a felesleges feladatoktól, majd a megmaradt, indokolt tevékenységeket gördülékenyebbé kell tenni. Utóbbi nem jelent majd olyan gyors megtakarítást, mint a létszámleépítések, de hozzájárul ahhoz, hogy a minőség, mint szempont még hangsúlyosabb legyen a feladatellátás megítélésekor.
