Magyarországon a munkavállalók mindössze 26 százaléka lenne hajlandó más településre költözni azért, hogy munkát vagy másik munkahelyet találjon, de nagy részük nem váltana a következő öt évben – derül ki az IBM és a GKIeNET közös kutatásából. Ez azt eredményezi, hogy több tízezer a betöltetlen állások száma, míg az ország más régióiban a megfelelő szakképzettséggel rendelkezők nem találnak megfelelő munkát.
Az alacsony költözési hajlandóság nem a munkakeresésnél kezdődik: már a közép- vagy felsőfokú tanulmányokat folytatók kétharmada sem megy másik városba. Ráadásul a megkérdezettek 84 százaléka jelenleg sem képzi magát, és a közeljövőben sem járna tanfolyamra vagy iskolába, hogy annak elvégzése után könnyebben találjon állást. Kis Gergely, a kutatást végző GKIeNET ügyvezetője elmondta, az élethosszig tartó tanulás – amit az Európai Unió is ösztönöz – Magyarországon „nem ment át a fejekbe”.
Gyalog járunk dolgozni
Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára elmondta: szinte korlátlan forrás áll rendelkezésre felnőttképzésre, de nehéz motiválni az embereket, hogy beiratkozzanak egy tanfolyamra. Pedig a munkanélküliség éppen a szakképzetlenek körében a legmagasabb: míg az unióban minden második képzetlen ember dolgozik, nálunk ez az arány csak 26 százalékos. Ezzel szemben a diplomás foglalkoztatottság ugyanúgy 80 százalék feletti, mint Nyugat-Európában. Olyan extrém eset is előfordul, hogy egy határ menti magyar faluban százszázalékos a munkanélküliség, az ott megtelepedett cég pedig a határ túloldaláról kénytelen naponta fuvarozni a dolgozókat.
Nemcsak költözni, ingázni sem szeretünk: a megkérdezettek kétharmada 10 kilométernél kevesebbet utazik a lakó- és a munkahelye között. Egyharmaduk ráadásul gyalog, kerékpárral vagy robogóval jár dolgozni, és ugyanennyien vesznek igénybe tömegközlekedési eszközöket is. Ez az arány csak a fővárosban változik meg: a Budapesten tömegközlekedéssel munkába járók aránya az országos átlag kétszerese.
Nyelvtudás nélkül külföldre
Bár a megkérdezettek 26 százaléka hajlandó lenne költözni a (jobb) munkahely miatt, a további válaszokból kiderül: még az igennel válaszolók 70 százaléka sem tervezi a váltást a következő öt évben. Mindössze a megkérdezettek néhány százaléka költözne ténylegesen külföldre vagy belföldre. Érdekes viszont, hogy a külföldi költözést tervezők 40 százaléka semmilyen idegen nyelvet nem beszél.
A tavaly novemberi felmérésben 1000 fős lakossági és 500 fős vállalati mintával dolgoztak a kutatók. A megkérdezett vállalatvezetők is negatívan értékelték a költözési hajlandóságot: átlagosan -40-re a +/- 100-as listán. Akik mégis ingáznak, például sok építőipari dolgozó, azokat próbálják segíteni a cégek. Leggyakrabban az utazási költségeket térítik meg, vagy vállalati busszal szállítják a telephelyre a dolgozókat. Ritkábban fordul elő viszont az, hogy munkásszállást, esetleg otthonteremtési támogatást adjanak nekik.
Ragaszkodunk a házunkhoz
A maradni vágyók legfőbb érve az, hogy érzelmileg ragaszkodnak a lakóhelyükhöz, illetve a házukhoz. Kis Gergely hozzátette, hogy ez a hazai tulajdonviszonyoknak is köszönhető. Magyarországon mindenki meg szeretné vásárolni az ingatlant, amelyben lakik, míg Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban sokkal inkább a bérlakás a jellemző. Az USA-ban például az emberek 30 százalékának van saját lakása, így könnyebben elköltöznek egy másik városba.
„Nemcsak attitűd kérdése, hogy költözünk-e vagy sem” – jelentette ki Székely Judit. Kiemelte, hogy nemcsak a bérlakások száma kevés, hanem azok drágák is, emellett sokat számít az infrastruktúra: lehet, hogy mindössze 50 km-re van a munkahely, de a rossz közlekedés és az időzítés miatt több órát utazik és várakozik a dolgozó.
