Gondoskodó elbocsátás a versenyszférában
Míg a közszférában kevesebb figyelmet fordítanak az elbocsátottak munkaerő-piaci utóéletére, a versenyszférában egyre gyakrabban fordul elő, hogy gondoskodó elbocsátással (outplacement) igyekeznek megkönnyíteni a munkakeresést az elküldött alkalmazottak számára. A szabadon igényelhető szolgáltatás részeként a munkavállalók egyéni tanácsadásban részesülnek, segítenek nekik állást keresni, önéletrajzot írni, felkészítik őket a felvételi interjúra, biztosítják az álláskereséshez szükséges infrastruktúrát, és lelki szempontból is igyekeznek gondoskodni a munka nélkül maradt emberekről.
Magyarországon jelenleg 650, három különböző határőr-igazgatóságnál dolgozó tiszt és tiszthelyettes elbocsátását tervezik 2006 elején. Közülük jó pár száz sorsa bizonytalan, hiszen koruknál fogva nem mindenki lesz nyugdíjra jogosult. „A közszféra biztosan nem fogja felszívni ezt a mennyiségű munkavállalót, hiszen mindenhol létszámstop van” – mondta el a FigyelőNetnek dr. Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. „Az egészségügyi ágazat az egyetlen jelenleg, amelyik gond nélkül fel tudja szívni a munkaerőt, az összes többi költségvetési hely állandóan leépítési fázisban van” – erősítette meg a véleményt Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára.
Magyarországon egyébként sem jellemző, hogy gondoskodnának az elbocsátott közalkalmazottakról vagy köztisztviselőkről, mivel a közvélemény is pazarlónak tartja a közszférát, így az ottani leépítéseket általános tetszés kíséri. A közszféra minimális szinten tartása a mindenkori kormányzat célja volt eddig Magyarországon, vagyis eddig pártállástól függetlenül minden kormány létszámstopot hirdetett az állami ágazatokban.
Egyszeri kezdeményezés
Az állami széfárból elbocsátottakat jóval kevesebb program segíti, mint a versenyszférában dolgozókat. Egy-egy nagy gyárbezárás kapcsán a munkaügyi központok általában kiemelten foglalkoznak az elbocsátott munkavállalókkal. A magyar közvélemény leépítéstámogató hangulata miatt azonban a közszféra alkalmazottai ilyesmire nem számíthatnak. A közigazgatásból 2003-ban elbocsátott 6945 ember számára azonban a kormány külön támogatási programot dolgozott ki. Elképzeléseik szerint a civil szférában kellett volna állást találniuk. Az elbocsátott dolgozókat alkalmazó civil szervezeteknek ugyanis több hónapon keresztül fizette volna az állam a munkabér felét egy meghatározott mértékig, valamint a teljes bruttó bér utáni járulék- és adóterhek felét. Cserébe a támogatott foglalkoztatás lejárta után a civil szervezeteknek tovább kellett volna alkalmazniuk az érintetteket.
A kormány programja csúfos véget ért: összesen alig 300 elbocsátott dolgozó talált állást a civil szférában, közülük megközelítőleg száz lelt állandó munkahelyre. Ennek oka egyrészt a civil szféra szűkös lehetősége volt, másrészt az utófinanszírozási rendszer, ami egyébként általában minden munkaerő-piaci program jellemzője.
Ennyi ember kell?
Fehér József szerint a közszférában soha nem volt szakmai vagy költségvetési eredménye a leépítéseknek. A szakszervezeti vezető úgy véli, hogy a jelenleg a közigazgatásban dolgozó megközelítőleg 100 ezer munkavállalóra szükség van a munkavégzéshez. Így a minisztériumok leépítései gyakran haszontalanok: vagyis az egyik hónapban elküldött munkaerőt később visszaveszik, mert szükség van rájuk, bár lehet, hogy egy másik osztályon.
Az átcsoportosítás helyett azonban a nagy költségekkel járó leépítést választják. Az osztrák megoldás többek között például azért jár előnyökkel még az államháztartás számára is, mert így mentesülnek az esetenként tetemes összegre rúgó végkielégítések kifizetésétől is, valamint a munkanélküli-segély folyósításától.
Sajátos leépítési gyakorlat
Az emberek menekítésére egyébként a közszféra sajátos leépítési gyakorlatot „dolgozott ki”. Első körben igyekeznek azoktól az alkalmazottaktól megválni, akik valamilyen más ellátásra jogosulttá válnak, például a nyugdíjra, és így biztosított a megélhetésük. Második körben azok az emberek következnek, akik határozott idejű szerződéssel vagy kinevezéssel dolgoztak egy költségvetési intézménynél. A leépítéseket megsínylő harmadik csoport pedig a fiatalok közül kerül ki, őket ugyanis olcsóbb kirúgni. Alacsonyabb fizetésük és rövidebb munkaidejük miatt jóval kisebb végkielégítés jár nekik. Nem beszélve arról, hogy a rugalmas fiatalok valóban könnyebben találnak még állást, mint a 45 felettiek.
