A kapitalizmus hajnalán kitermelődött speciális, „nagyon hamar, nagyon magasra jutott” fiatal generáció tagjai korszakunk hőseivé váltak, de nagy többségükből hiányzik a belső hajtóerő, az azonosulás saját szerepükkel. A fiatal magyar csúcsvezetők büszkék arra, amit elértek, de mindennapi munkájukban nem látják az értékeket, és kevesen érzik magukat boldognak – derült ki Bokor Attila és Radácsi László, a Budapesti Corvinus Egyetem docensei által végzett, a fiatal vezetők életstratégiáit vizsgáló kutatásból.
Az interjúkon 15 első számú, 25 felső és 5 középvezető, valamint 5 saját vállalkozásba kezdő fiatal, harmincas éveiben járó csúcsmenedzser – nők és férfiak egyaránt – vett részt. A kutatás eredményei szerint sokan beáldozzák saját magukat a munkájukért és az egzisztenciális biztonságukért. Legtöbbjük a jövőnek él, „majd később megvalósítja önmagát”, vagy a gyerekeiért dolgozik. Addig is szépen maguk előtt tolják saját életüket. Kívülről ugyan könnyű kritizálni ezt a generációt, kétségtelen azonban, hogy kemény munka áll mögöttük és komoly eredményeket értek el már fiatalon. Mégis: a látszólagos sikerességük, valamint gazdagságuk nem feltétlen takar boldogságot.
Egzisztenciális hajtóerő
A megkérdezett vezetők között ugyan vannak olyanok, akik tudatosan készültek a vezetői karrierre, és alkotási lehetőséget látnak ebben a pozícióban, többségüket azonban a körülmények és jó képességeik repítették a magasba. Beszippantotta őket a rendszer – ahogy ők fogalmazták –, és hirtelen egy nagyvállalat felsővezetői vagy vezérigazgatói székében találták magukat. Jó időben voltak jó helyen. „Ugyanakkor hihetetlenül erős bizonyítási vágy volt bennük, ami ma is nagyon fontos tényező a sikerességben” – véli Bokor Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
A diploma, a nyelvtudás, a szülők által is táplált ambíció, valamint a vezetői pozícióval járó életmód elfogadása voltak leginkább szükségesek a kínálkozó lehetőségek kihasználásához a rendszerváltás után. Sem a szakosodás, sem a tanulmányi eredmények nem játszottak fontos szerepet. „A kutatásban résztvevők többsége magas egzisztenciális elvárásokkal rendelkezik, pénzügyi motivációjuk feltehetően fontos volt karrierjük építésében. Ez volt a belső motor” – teszi még hozzá Bokor Attila.
Munka, élvezet nélkül
A kívülről nagyon sikeresnek tűnő generáció belülről nem ugyanígy éli meg saját helyzetét. A megkérdezettek körülbelül harmada érzi azt, hogy a munkája örömet nyújt számára, és a felső vezetői munka számára való. A többiek azonban őrlődnek, mert belső vágyaik elérését nem mindennapi munkavégzésük által látják megvalósíthatónak.
Bár dilemmájuk nagyon erős, gyakran nincs konkrét válaszuk a saját maguk által feltett kérdéseikre, mintha egyfajta romantikus elvágyódást táplálnának magukban. „Kevesen vannak, akik a jelenben és a mindennapokban is képesek tenni a vágyaik megvalósításáért, így például részvétel tudományos kutatásokban, vagy szülővárosuk támogatása, mint életük kiteljesítésére szolgáló alternatív utak” – mondta Bokor Attila. A kutatásban részt vevők között szintén kevesen voltak azok, akik munkahelyükön nem csupán a tulajdonosok, illetve a főnökök elvárásainak próbálnának megfelelni, hanem a saját értékeik képviselete mellett döntenének, mint amilyen például a kollégák fejlesztése vagy támogatása.
Sokuknál megjelenő gondolkodási minta, miszerint a gyerekükért dolgoznak, hogy nekik megteremthessék a pályaválasztás szabad lehetőségét. A „gyerekeimért csinálom ezt” mottó mind maguk, mind környezetük számára elfogadható, sőt szimpatikus. Ám nagy kérdés, hogy valóban gyermekeik igényéről van szó, vagy csupán rájuk ruházzák át belső, tudatosan végig nem gondolt dilemmáikat. „Véleményem szerint azonban sokan csak elaltatják magukat a “később majd kiszállok” mottóval, bár a visszajelző beszélgetésen egy páran valóban jelezték, hogy megtették az első lépéseket az új életforma megteremtéséért” – mondta Bokor Attila. „Nagy tanulság volt számomra, hogy a vezetők többsége nem a jelenben, hanem a jövőnek vagy a múltnak él. Úgy telik el az életük, hogy majd később élnek” – foglalta össze a kutatást az egyetemi docens, aki életkoránál fogva maga is érintett a témában.
Tovább gyűrűző hatás
A csúcsvezetői generáció a mai fiatalok számára mindenképpen mintaként szolgál, de az egész társadalomra is nagy hatással vannak. Meglepő eredménye volt azonban a vizsgálatnak, hogy a mostanra nagy sikereket elért vezetők, mennyire kevesen vállalnak szerepet a civil szférában, mert úgy érzik, hogy a társadalmi problémák formálására nincs hatásuk. Ehelyett inkább egyfajta biztonságos, élvezetes életet biztosító oázist akarnak teremteni maguk és családjuk számára.
A kutatásban résztvevő vezetők elbizonytalanodása általános társadalmi jelenség, amelynek gyökerei mélyebbre nyúlnak. „Ha valaki nem személyes, tudatos döntései alapján halad előre az életútján, akkor sikerei sem fogják boldoggá tenni. Könnyen eléri az üresség, a valami-hiányzik-érzése” – foglalta össze Bokor Attila. Egyetemi oktatóként a hallgatókon is tapasztalja a tudatosság hiányát. Az iskolarendszer a kognitív képességek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, míg a személyes kérdések nem kerülnek elő a tanuló évek alatt. „A szakmaválasztásnál csak a „tantárgyi okosságot” tartják fontos feltételnek, miközben rengeteg más tényező játszik még szerepet a döntésben” – véli az egyetemi docens. Ráadásul az ezt a generációt követő fiatalok még frusztráltabbak, hiszen a mintaként látott gyors siker hajtja őket, miközben lehetőségeik köre már jelentősen beszűkült.
