FN

A kormány kitart eddigi gazdaságpolitikája mellett – nem adja fel a pénzügyi stabilizáció eredményeit, nem kezd egyensúlybontó mesterséges élénkítésbe -, ugyanakkor úgy látja, hogy a fenntartható növekedés feltételei megteremtődtek. Horn Gyula kormányfő, gazdasági minisztereivel (Csiha Judittal, Fazakas Szabolccsal, Lotz Károllyal és Medgyessy Péterrel) vállvetve a Gazdaság ‘97 című fórumon meghirdette a gazdasági mosolyoffenzívát. Vállalati, pénzintézeti [...]
1996. 11. 27. 00:00
Az idén nem az ellenzék gerjeszti a jövő évi költségvetés vitájának legnagyobb hullámait, hanem a koalíció egyes képviselői. A szocialista frakció néhány tagja radikálisan csökkenteni akarja az ÁPV Rt. által elkölthető összeget, a szabaddemokraták pedig a kormány és a szakszervezetek megállapodásával ellentétes pedagógus-bértáblát javasolnak. Csatát már nyert, a háborút azonban alighanem elveszíti Keller László szocialista [...]
1996. 11. 27. 00:00
A világ legnagyobb telekommunikációs cégei Forgalom millió dollárban Forrás: Creditanstalt Investment Bank Társaság Ország Forgalom 1. NTT Japán 81,98 2. AT&T USA 50,86 3. Deutsche Telekom Németország 44,00 4. Concert* Nagy-Britannia-USA 36,10 5. France Télécom Franciaország 28,60 6. Nynex/Bell Atlantic* USA 25,40 (British Telecom) Nagy-Britannia 21,40 7. SBC/Pacific Telesis* USA 20,50 8. GTE USA 18,90 [...]
1996. 11. 27. 00:00
KONSZOLIDÁLT, NEM AUDITÁLT, MILLIÓ FORINTBAN Megnevezés 1995. 1996. I-III. n. év Értékesítés ártbevétele 60 667 45 705 Fedezet 24 292 13 799 Üzemi eredmény 16 236 6 974 Nettó eredmény 10 468 6 912 Nettó eszközök 39 434 47 284 Jegyzett tőke 24 000 24 000
1996. 11. 27. 00:00
Még az idén nyílt pályázaton hirdetik meg az elektronikai berendezéseket gyártó Vilati Rt. privatizációját. Az ÁPV Rt. a céget ugyanúgy kívánja magánosítani, mint a Taurus Rt.-t, vagyis konszolidációs hitelével együtt kínálják megvételre. A Vilati iránt hazai és külföldi befektetők egyaránt érdeklődnek. A pályázaton 290 milliós részvénycsomagot és 1,2 milliárd forint konszolidációs hitelt hirdetnek meg. Az [...]
1996. 11. 27. 00:00
Ilyen nincs. Mármint olyan, hogy a bankok a hiteleket negatív reálkamattal folyósítsák. Teljesen valószínűtlen, hogy az átlagos hitelkamat 15 százalékos legyen a csaknem 30 százalékos infláció mellett. Enyhén szólva az is elég furcsa, hogy a pénzkínálatot lényegesen alacsonyabb szinten tartják az inflációnál, s a rögzített árfolyam ellenére a belföldi pénzromlás nagyobb mértéket ér el, mint [...]
1996. 11. 27. 00:00
(Figyelő, 1996/45. szám) Először olvasva az IM által készített új szövetkezeti törvénytervezetét, arra lehetett gondolni, hogy az az olyan elméleti jogtudósok műve, akik sohasem láttak közelről működő magyar szövetkezetet. A fenti cikket elolvasva be kell ismerni a tévedést. Az IM-ben annak igenis tudatában vannak, hogy minden ellenkező törekvés dacára még léteznek termelő típusú szövetkezetek, nem [...]
1996. 11. 27. 00:00
A liberalizált nyugat-európai piac egyre nagyobb kihívást jelent, még a nagy nemzetközi konszernek számára is. Az ár- és költségcsökkentési verseny rákényszeríti őket, hogy termelésüket olyan országokba telepítsék, ahol a bérek alacsonyabbak, mint otthon, viszont jól képzett munkaerőt találnak. Ez motiválja a Knorr-Bremse AG magyarországi terjeszkedését is. A fékrendszerek gyártásával foglalkozó német Knorr-Bremse konszern immár második [...]
1996. 11. 27. 00:00
Ágazati konszenzussal kialakított koncepciót, Nemzeti Agrárprogramot egyelőre nem, de a távlati agrárfejlesztési célokat is rögzítő agrárorientációs törvény meghozatalát már a jövő évben várják az élelmiszer-gazdaság szereplői. Lábra tud állni, az élelmiszeripar, termékeivel versenyképes és EU-konform tud lenni a külpiacokon, ezt azonban a kormánynak a szabályozás eszközeivel segítenie kell. – Ez volt az egyik üzenete annak [...]
1996. 11. 27. 00:00
Oroszország az 1917-es szocialista forradalom óta először bocsátott ki kötvényt a nemzetközi pénzpiacokon. A visszatérés a jelek szerint kitűnően sikerült. Az egymilliárd dollár értékben kibocsátott eurokötvényeket a befektetők mintegy háromszorosan jegyezték túl, ami jelzi: Nyugaton kedvezően értékelik az orosz kormány idei adósságpolitikáját. A kötvények hozama 9,36 százalékos, ami Oroszországot egy csapásra az egyik legvonzóbb országgá [...]
1996. 11. 27. 00:00
A Dunaferr és a jugoszláv Gosa Holding vegyes vállalatokat hozott létre budapesti, illetve belgrádi székhellyel. A két cég a szerbiai termékek magyarországi és a magyar termékek szerbiai értékesítésére alakult. Emellett a két kohászati vállalat között több területen is lehetőség nyílik az együttműködésre: egyebek mellett acélszerkezetek gyártásában és értékesítésében, valamint a közútijármű-gyártásban. A Gosa elsősorban a [...]
1996. 11. 27. 00:00
A Knorr-Bremse AG világszerte mintegy hétezer embert foglalkoztató konszern. 1995-ös forgalma elérte az 1,45 milliárd, üzleti eredménye pedig az 57 millió német márkát. A társaság termékeinek 28 százalékát Németországban értékesíti, 43-at a többi európai országban, 13-at Észak-, 7-et Dél-Amerikában, 6-ot Ázsiában és Ausztráliában, 3-at pedig Afrikában. Tevékenysége szervezetileg is két jól elhatárolt részre oszlik: a [...]
1996. 11. 27. 00:00
A maga ellen ez év elején felszámolást kért WVM ügyében egyelőre meglehetősen kevés előrelépés történt. A kijelölt felszámoló, a Reorg Rt. nem sok jóval kecsegteti az összesen több száz millió forintnyi követelést lobogtató kötvénytulajdonosokat. A kötvényesek számára ugyanakkor némi reményt jelenthet az Állami Értékpapírés Tőzsdefelügyelet által a WVM, valamint a kötvényeit forgalmazó két brókercég: a [...]
1996. 11. 20. 00:00
(Figyelő, 1996/35. szám) Sok évtizedes, sikeres múltat követő néhány évi szünet után 1996-ban újra megrendezték az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást. 1996-ban ugyanakkor már a harmadik Foodapestet láthatjuk, ez az élelmiszeripar és az élelmiszer-ipari gépek szakkiállítása. Létezik még a szintén kétévenként megrendezett Agro+Mashexpo, a mezőgazdasági termékek és gépek szakkiállítása. Nem sok ez? 1991-ben az akkori [...]
1996. 11. 20. 00:00
Az alapításának második születésnapját ünneplő Bankközi Zsíró Rendszer (BZSR) talán a hazai pénzforgalom és bankszektor legnagyobb vívmánya a kétszintű bankrendszer létrehozása óta. Működtetésével egyebek mellett jelentősen lerövidültek és sokkal kiszámíthatóbbá váltak a bankközi átutalások. A készpénzforgalmat korlátozó előírások hatálybalépésétől, illetve a tervezett fejlesztésektől pedig a szakemberek a zsíró forgalmának megduplázódását várják. Már a kétszintű bankrendszer [...]
1996. 11. 20. 00:00
A zsírórendszer két szintje közül az egyik a bankok és az ügyfelek között működik, a másik lényegében maga a Bankközi Zsiró Rendszer. Az első szinten a bankok az általuk meghatározott rendben fogadják ügyfeleik megbízásait, és feldolgozzák azokat. A formai és fedezeti szempontból rendben lévőket “indítják”, ami annyit jelent, hogy a megbízásban szereplő összeggel megterhelik az [...]
1996. 11. 20. 00:00
Az ÁPV Rt. várhatóan még az idén kiírja a Ferroglobus Kereskedőház Rt. privatizációs pályázatát. Az előzetes elképzelések szerint a társaság (amelynél pénteken rendkívüli közgyűlést tartanak) teljes állami tulajdonú részvénycsomagját, 87 százaléknyi tulajdonrészt ajánlanak fel a befektetőknek a tőkeemeléses privatizáció során. A legnagyobb hazai vaskereskedő cég privatizációjának előkészítése már 1993-ban, a társasággá alakulás időpontjában felmerült. Ugyanakkor [...]
1996. 11. 20. 00:00
** Csak könyvelőknek, könyvvizsgálóknak; *** Felette 30 millióig egyedi elbírálás; **** Csak adótanácsadóknak * Magyar Ügyvédek Biztosítási és Segélyező Egyesülete; ** Választott önrésztől és kártérítési limittől függően * Egyedi megállapodásoktól függ Biztosító Kártérítési limit (Forint) Önrész mértéke (Forint vagy %) Éves díj (Forint, vagy az éves árbevétel %-a) Általánostól eltérő kizárások a biztosítási fedezetből KÖNYVVIZSGÁLÓI-ADÓTANÁCSADÓI [...]
1996. 11. 20. 00:00
November 25. és december 19. között nyílik lehetőség az utolsó, kárpótlási jegy ellenében felajánlott áramszolgáltató részvényeinek jegyzésére. Az Elmű Rt. részvényeinek 8 százalékát, névértéken mintegy 4 milliárd 850 ezer forint értékű részesedést ajánlott fel az ÁPV Rt., preferálva az alanyi kárpótoltakat. A cserearány négy a háromhoz, azaz 30 ezer forint összcímletértékű kárpótlási jegy négy 10 [...]
1996. 11. 20. 00:00
Újabb kormány-előterjesztés készül az Antenna Hungária (AH) Rt. privatizációjáról. Két éven belül ez lesz a negyedik kormányhatározat, amely e témával foglalkozik. Lapunk ÁPV Rt.-ből származó információja szerint így a privatizációs pályázat kiírására leghamarabb 1997 első negyedében kerülhet sor. Az első, 1994 decemberében született kormányhatározatban fogalmazódott meg, hogy a nemzeti műsorszóró társaság tulajdonának 50 százalék plusz [...]
1996. 11. 20. 00:00
Elkészültek a mikrogazdasági szinteket vizsgáló, Versenyben a világgal című kutatás első elemzései. A Magyarországon úttörő jelentőségű elemzéssorozat gyors-jelentésének főbb megállapításai a közvélemény általános értékelésénél határozottan kedvezőbb helyzetről tudósítanak. A kutatás programigazgatója Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszékének vezetője. A mikroszintet feltérképező kutatásoknak gyakorlatilag nincs hagyományuk Magyarországon – néhány, többé-kevésbé eredményes kísérlettől eltekintve már [...]
1996. 11. 20. 00:00
KIÉLESEDHET AZ ENERGIAÁR-VITA. Kiszivárgott hírek szerint a kormány elé kerülő előterjesztés a villamos energiánál 23 százalékos, a gáz esetében pedig 16-17 százalékos emelést javasol jövőre. Az energiaszolgáltatók ezzel szemben legalább 38, illetve 25-26 százalékos drágítást tartanának indokoltnak. Az áremelés mértéke nagyban befolyásolhatja a további energetikai befektetéseket – és persze a jövő évi infláció mértékét. CSÖKKENTEK [...]
1996. 11. 20. 00:00
Markáns változást ígér jövőre a lízingen belül mindmáig meghatározó autóügyletek piacán a finanszírozási konstrukciókat újraszabályozó törvénymódosítási csokor. Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint például a részletre történő autóvásárlásnál is előre, egy összegben kell majd kifizetni az áfát. A szigorítással eltűnik a kamatmentes részletfizetés, s akár húsz százalékkal drágulhatnak a kedvezményes konstrukciók. Mindez nyilván megrostálja [...]
1996. 11. 20. 00:00
Olvasói sztorik