A rendszerváltás óta nem készült költségvetés olyan olajozottan, mint az 1997-es, amelynek végszavazására lapzártánk után kerített sort a parlament. Ez persze nem annyira magának a költségvetésnek köszönhető, mint inkább annak, hogy a bevételi oldalt megalapozó lépéseket – az adó- és járuléktörvényeket – idejében sikerült elfogadtatni a honatyákkal, elkerülve ezáltal az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodások rendszerint időn túli átvezetését a költségvetésen. A véghajrában a lobbyk a várható privatizációs bevételekből igyekeztek minél nagyobbat hasítani.
A viszonylag sima ügymenet nem jelenti azt, hogy a benyújtott költségvetés a vitában ne ment volna keresztül jelentős változásokon. Miután a büdzsé sarokszámait, a központi és a fejezeti előirányzatokat korábban már elfogadták (Figyelő 1996/48. szám), az egyetlen, többletkiadást elbíró tétel a privatizációs bevétel elosztása maradt – nem csoda hát, hogy a legerősebb lobbyk éppen ezt vették célba. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. összes kiadása végül is 3,3 milliárd forinttal (106,16 milliárdra) nőtt, annak ellenére, hogy az ÁPV Rt. költségvetési befizetését a parlament 10 milliárddal, reorganizációs kiadásait pedig 3 milliárddal csökkentette.
A legügyesebben kétségkívül az agrárlobby lavírozott, amely 4,5 milliárd forintot kapott a Pénzügyminisztériumtól (PM) a gazdaság “úgy alakulásának esetére”, ráadásul az ÁPV Rt. terhére is megerősítette pozícióit. (Keller László szocialista és Gaál Gyula szabaddemokrata képviselők egy módosító indítványukkal az agrárreorganizációs kamattámogatás 5 milliárd forintját a két héttel ezelőtti döntéssel szemben visszatették volna az ÁPV Rt.-től a Földművelésügyi Minisztériumhoz, amely – hiszen fejezeti főösszege már változtathatatlan – így ennyivel kevesebb pénzt költhetett volna el saját működési költségeire és fejlesztési támogatásokra. A javaslatot a képviselők nem fogadták el, így az ÁPV Rt. ráfordításai e tétellel növekedtek.)
Hasonlóképpen a privatizációs bevétel maradt az önkormányzati lobby céltáblája is. A PM által is támogatott módosítások elfogadásával a parlament 4 milliárd forinttal (25 milliárdra) megemelte a belterületi földek értéke alapján, alapítói jogon az önkormányzatokat illető kifizetéseket, s 7 milliárddal (27 milliárdra) megnövelte azt a keretet is, amelyből az átalakuló társaságoknak a privatizáció után visszautalandó 20 százalékos részesedését kell teljesíteni. (Szakértői becslések szerint azonban várhatóan még e megemelt tételek sem lesznek majd elegendőek a szóban forgó kifizetésekre.) Ez államháztartási szinten nem jelent érdemi változást, mert az ÁPV Rt. költségvetési befizetése csökken, az önkormányzatok forrásai viszont 11 milliárd forinttal növekednek.
Keller László népjóléti államtitkári kinevezéséhez a PM felemásan viszonyul. Örülnek, hogy személyében egy fiskális szemléletű politikus kerül a tárcához, viszont élnek a gyanúperrel, hogy a médiafinanszírozás szigorítása, valamint az ÁPV Rt. parlamenti felügyelete érdekében hatékonyan dolgozó képviselőt nem véletlenül tették ezzel a lépéssel partvonalon kívülre. S valóban, jórészt Keller munkájának köszönhető, hogy központi többletforrások nélkül, a médiatörvény változtatásával sikerült megoldani a rendkívül jó érdekérvényesítő képességgel bíró média jövő évi finanszírozását. A honatyák a sugárzási díjak újraosztásával és a reklámkorlátozás feloldásával oldották meg a Duna TV, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió gondjait; igaz, az egy évre elfogadott módosítások miatt már most látható, hogy a következő költségvetési vitában ugyanilyen feszültségektől lesz terhes a médiafinanszírozás.
A központi költségvetésben nem sikerült teljes mértékben kompenzálni az adó- és járuléktörvények parlamenti lazítása, az ÁPV Rt. költségvetési befizetéseinek csökkenése és a többi egyenlegrontó módosítás nyomán növekvő hiányt, így végül a büdzsében – 2561,6 milliárd forintos kiadási főösszeg mellett – a tervezettnél 8 milliárddal nagyobb, 309,7 milliárdos hiánnyal kalkulálnak jövőre.
