FN

Clinton elnök július derekán éles támadást intézett az amerikai dohányipar kártérítési felelősségéről létrejött júniusi előzetes megállapodás ellen. E terv szerint - amelyet még a kormánynak és a Kongresszusnak is jóvá kell hagynia - a cégeknek a következő 25 év alatt 368,5 milliárd dollár kártérítést kellene fizetniük; ráadásul erős versenykorlátozásokat is előirányoznának a számukra. Cserébe a cégek védelmet kapnának a kollektív bírósági kerese
1997. 07. 23. 00:00
Elkelt az utolsó, még állami tulajdonban lévő élelmiszer-kereskedelmi társaság. Az ÁPV Rt. igazgatóságának döntése értelmében a Dél-Pesti Közért Rt. 85 százalékát 301 millió forintért, 101 százalékos árfolyamon vásárolhatja meg a debreceni Hajdú BÉT. A vételárból 170 millió forintot készpénzben kell kifizetni, a fennmaradó részt pedig kárpótlási jegyben egyenlítheti ki a baromfifeldolgozó cég. Az ÁPV Rt. [...]
1997. 07. 23. 00:00
Nagy a tolongás az Ipari Park cím elnyerésére kiírt pályázaton: 36-an szeretnék megszerezni a hivatalos névviselés jogát. A nagy érdeklődés oka az, hogy csak ezzel a címmel a tarsolyukban férhetnek hozzá az állami forrásokhoz és kedvezményekhez.
1997. 07. 23. 00:00
Kiugróan magas a honi gépipari termelés és export, valamint az ágazat beruházásainak bővülése. A növekedési tempó gyorsulása elsősorban a zöldmezős beruházásoknak köszönhető. Igaz viszont az is, hogy a konjunktúrával együtt kiugró mértékben nő a gépipar importja. Kisebb szépséghiba, hogy viszonylag alacsony bázisról indult a növekedés, s a nagy külföldi vállalkozások kevéssé támaszkodnak a hazai háttériparra.
1997. 07. 23. 00:00
A környezetvédelemről szólva az országvélemény nagy volumenű környezetvédelmi beruházásokat és adminisztratív lépéseket szorgalmaz a szennyvíztisztítás, a hulladékgazdálkodás és a szennyezésszabályozás területén. A jelentés azt is javasolja: Magyarország dolgozzon ki környezetvédelmi csatlakozási stratégiát. Pomázi István, a környezetvédelmi tárca főtanácsadója lapunknak elmondta: a minisztériumi szakértőket nem érte váratlanul az EU-vélemény, hasonló kívánalmakat fogalmazott meg korábban az OECD [...]
1997. 07. 23. 00:00
Elégedett hároméves teljesítményével a kormányzat, amely jelentésben összegezte tevékenységének mérlegét. Az eredményeket soroló anyag szerint ebben az időszakban a magyar gazdaság túljutott a piaci átalakulás miatt elkerülhetetlen tömeges megrázkódtatásokon, teljesítmény- és életszínvonal-visszaesésen.
1997. 07. 23. 00:00
Még javában tart a számháború az önkormányzatok jövő évi támogatási összegéről a települési szövetségek, a Belügyminisztérium (BM) és a Pénzügyminisztérium (PM) között. Valószínűnek látszik, hogy az átengedett személyi jövedelemadó aránya az idei 38 százalékról 40 százalékra nő. Ezen belül 20-20 százalékra rúg a helyben maradó rész és a lakosságszámhoz kötött hányad, vagyis az idei esztendőhöz [...]
1997. 07. 16. 00:00
A legnagyobb magyar forgalmazókat összefogó Magyar Ásványolaj Szövetség legutóbbi ülésén információink szerint egyetértés alakult ki abban, hogy a feketepiac aránya “elviselhetőre” csökkent Magyarországon. Más kérdés, hogy további visszaszorításához már új módszerek szükségesek. Végleges felszámolása ugyanis mindaddig kilátástalan marad, amíg az üzemanyagok árának 70 százaléka adó, ami eleve visszaélésre csábít. Probléma az is, hogy nem megfelelő [...]
1997. 07. 16. 00:00
Az OTP Banknál a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot olyan stabil tulajdonosnak tartják, amelynek gazdálkodási helyzete nem indokolja, hogy megváljon befektetésétől. Más a helyzet az Egészségbiztosítási Önkormányzattal, ahol a hiányt állandóan finanszírozni kell. Így előfordulhat, hogy e testület – a törvény előírásait követve – a birtokában lévő vagyonrészek értékesítéséből próbálja majd meg előteremteni a pénzügyi lyukak betöméséhez szükséges [...]
1997. 07. 16. 00:00
Jelentős változásokat hozott a hazai sörpiacon az idei esztendő. A hét közül két-két gyár fuzionált egymással, és a vásárlók az eddigieknél lendületesebb termékfejlesztésnek lehettek tanúi. A legföljebb stagnáló értékesítésű ágazat szereplői a minőségi sörök eladásában keresnek profitot és vigaszt.
1997. 07. 16. 00:00
Jóllehet, a települések hitelfelvétele az utóbbi időben mutat némi növekedést, még mindig jócskán alatta marad a lehetőségeknek. Pedig a mainál nagyobb kölcsönök nélkül aligha képzelhető el a fejlesztésre szánt összegek számottevő növekedése. A jelenlegi helyzetet a szakértők keresleti és kínálati okokkal egyformán magyarázzák, rámutatva: a piaci szereplőként is jegyzett, pénzügyileg stabil önkormányzatokról egyelőre csupán álmodni lehet.
1997. 07. 16. 00:00
Meglehetősen nagy a káosz a fővárosi ingatlan-nyilvántartásban: a hivatal öt évvel ezelőtti tulajdonosváltozások bejegyzésével is adós. A vállalkozások szempontjából rendkívül hátrányos, jogbizonytalanságot okozó, zűrzavaros helyzetet tetézi, hogy a felügyeletet ellátó agrártárca illetékes főosztályvezetője, Fenyő György nyugdíjazását kérte. Eközben gőzerővel folytatódik az a technikai fejlesztés, amelynek révén az ígéretek szerint 1999-re rendet
1997. 07. 16. 00:00
MILLIÁRD DOLLÁR 1994. 1995. 1996. Fejlesztési segély közpénzekből 70,8 71,2 69,5 Állami fejlesztési segély 59,5 59,2 57,7 Kétoldalú 40,5 40,0 35,4 Többoldalú 19,0 19,2 22,3 Egyéb finanszírozások 11,3 12,0 11,8 Kétoldalú 7,7 7,9 7,9 Többoldalú 3,6 4,1 3,9 Exporthitelek 6,1 4,8 3,5 Magántőke-áramlás 133,5 156,4 234,0 Közvetlen beruházások 44,9 50,4 60,0 Nemzetközi bankhitelek 42,6 60,0 [...]
1997. 07. 16. 00:00
A legnagyobb ügyhátralékot görgető Fővárosi Cégbíróságnak a gazdasági társaságokról szóló új törvény hatályba lépéséig le kell dolgoznia mintegy 70 ezres ügyhátralékát. Ez meglehetősen nehéznek ígérkezik, hiszen például a múlt hónapban csupán néhány százzal több ügyet intéztek el, mint amennyi újonnan beérkezett. A bíróság új megbízott vezetője, Zumbok Ferenc azonban már ezt is eredményként könyvelte el, [...]
1997. 07. 16. 00:00
A gomba módra szaporodó viták egyik terepe a ciklusváltás. Politikai értelemben lezárult a jelenlegi kormánykoalíció harmadik esztendeje, s egyre közebb kerül az 1998-as választási év. Optimista koalíciós helyzetmegítélések és prognózisok szerint a választások után sem változik a politikai erőtér, s politikai ciklusváltásról elmélkedni eleve felesleges. Ellenzéki térfélen viszont egyébként szokatlan egyetértés alakult ki arról, hogy a társadalmil
1997. 07. 16. 00:00
Nagybevásárlásokat tartott az elmúlt hetekben az MFB-holdinghoz tartozó Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt. A vállalat egyik fő tevékenysége, hogy nehéz helyzetbe került vállalkozásokat vásárol fel, majd feljavítva továbbértékesíti azokat. Ennek keretében került sor az elmúlt héten az egyik legnagyobb dél-magyarországi hűtőház, az Alföld 2000 Kft. többségi részesedésének megvásárlására. Ezzel párhuzamosan a korábbi tulajdonos Mezőbank [...]
1997. 07. 16. 00:00
Részvénytársasággá alakult az eddig költségvetési intézményként működő Magyar Távirati Iroda (MTI). A több mint 2,5 milliárd forintnyi tőkéjű cégről az állam nem vette le véglegesen a kezét, bár az új támogatási konstrukciók még nem ismeretesek, mint ahogyan a vagyon nagysága és az adósságállomány sorsa is bizonytalan.
1997. 07. 16. 00:00
A külföldi befektetésekkel kapcsolatos politika szempontjából a világ Japánt évek óta csaknem zárt trezorként látja. Az amerikai és az európai bírálók szerint a kormány akadályt gördít azon külföldi cégek elé, amelyek japán vállalatokban szeretnének érdekeltséget szerezni, avagy saját helyi vállalkozást akarnak alapítani. Tény, hogy a szigetországba 1995-ben csupán 3,1 milliárd dollárnyi külföldi befektetés érkezett, miközben például az Egyesült
1997. 07. 16. 00:00
LASSAN APAD AZ ÁR KÖZÉP-EURÓPÁBAN. A Csehországot, Lengyelországot és részben Szlovákiát sújtó, évszázados rekordokat és gátakat elmosó árvizek eddig több tucatnyi halálos áldozatot követeltek. Az okozott károk összege milliárdokra (Csehországban például egyes becslések szerint 100 milliárd koronára) rúg. Magyarország ezzel szemben viszonylag olcsón megúszta a nagy nyári áradást: az árterek, vízparti nyaralók és alsó rakpartok [...]
1997. 07. 16. 00:00
Az előző évinél 40 százalékkal magasabb terméskilátások, s 30 százalékkal alacsonyabb felvásárlási árak mellett kezdődött meg a termelői és felvásárlói oldal között az aratást kísérő árharc a hazai búzapiacon. Szakértők szerint a kenyérnek való árát az elkövetkező hónapokban az exportlehetőségek mellett a termelők áruvisszatartásának mértéke határozhatja meg.
1997. 07. 16. 00:00
Olvasói sztorik