FN

Csúcsévnek bizonyult a tavalyi a felderített jogsértésekben a Vám- és Pénzügyőrségnél. A napfényre került közel húszezer szabálysértés és bűncselekmény együttes elkövetési értéke meghaladta a 33 milliárd forintot. Értékben a prímet az adócsalások viszik el; a 18 milliárd forintnyi felderített kár főként a meg nem fizetett fogyasztási és forgalmi adóból adódik – derül ki a VPOP [...]
1996. 01. 24. 00:00
A vállalatok körében jóval több a fejlődésre utaló jel, mint amit a makrogazdasági összegzések mutatnak. Az elmúlt években készült elemzések keveset foglalkoznak a mikroszférával, így az itt végbement változásokról, ezek okairól keveset tudunk. A kutatók egy csoportja ezért elhatározta, hogy jelentést készít a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességének mikrogazdasági tényezőiről. Versenyben a világgal – ez a [...]
1996. 01. 24. 00:00
Egyesek a privatizáció állatorvosi lovának tartották a Caola magánkézbe adását. Az eladás körülményeit jó néhányszor vizsgálták már, a cégnek a privatizáció óta átélt változásai azonban eddig keveseket édekeltek – pedig ezek legalább annyira izgalmasak, mint a szerzés körülményei. Az állatorvosi ló ugyanis nem döglött meg, sőt: gyógyulófélben van. A végső diagnózist azonban még korai lenne [...]
1996. 01. 24. 00:00
Annak ellenére, hogy a Budapesti Értéktőzsde még tavaly nyáron döntött a bankok részleges visszaengedésére a később létrehozandó állampapír, valamint a határidős és opciós szekcióba, a törvényjavaslat a saját számlára vagy bizományosként történő adásvételi tevékenységek körében csak az utóbbi ügyletekre ad felhatalmazást a hitelintézeteknek. Mielőtt azonban bárki is az illetékeseknek a tervezetben elrejtett ellenvéleményére gyanakodna, sietve [...]
1996. 01. 24. 00:00
Két biztosító beadványban fordult az elmúlt héten a Magyar Biztosítók Szövetségéhez (Mabisz), amelyben kifogásolják néhány társaság piaci magatartását. A szakmai szövetségnél – az MTI értesülése szerint – a Hungária és az Európa-Gan Biztosító tett “feljelentést”. Az előbbi tisztességtelen piaci magatartással vádolja a Generali Budapest és az ÁB-Aegon Biztosítót, mondván: a két társaság különféle tanintézetekben olyan [...]
1996. 01. 24. 00:00
A három évtizeden át töretlenül fejlődő lízingpiac bővülése a kilencvenes évek elején, az általános gazdasági recesszió következtében megtorpant, ám szakértői vélekedések szerint az elmúlt egy-két évben a visszaesés világszerte megállt, s a lízing ismét kezdi visszanyerni előkelő pozícióját a finanszírozási formák versenyében. A világ lízingforgalmának több mint négyötödét 1993-ban (a legfrissebb hozzáférhető összesítések erről az [...]
1996. 01. 24. 00:00
A bokros teendők miatt nagy segítsége lesz az állategészségügyi hatóságnak a kamara. A parlament tavaly hozott törvényt a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magánállatorvosi tevékenység gyakorlásáról. A honatyák célja az volt, hogy az állatorvosok önkormányzati elveken alapuló köztestülete kapcsolódjon be az állategészségügyi ellátásába is. Adjon szakmai támogatást a kollégáknak, szervezze az állatorvosi tevékenységgel járó közfeladatokat. [...]
1996. 01. 24. 00:00
A Medosz határozott állásfoglalásban tiltakozott az ellen, hogy a 14 500 forintos minimálbért az agrárszektorban csak több hónapos késéssel akarják bevezetni. A mezőgazdaságban dolgozókat súlyosan diszkriminálja, másodrendű állampolgárokká alacsonyítja az a gyakorlat, miszerint náluk rendre jelentős késéssel – az idén február helyett csak szeptembertől – érvényesítenék a kialkudott minimálbért. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók [...]
1996. 01. 24. 00:00
A vevőnek először azt kell eldöntenie, milyen formában szerezze meg az áhított autót. A céges ügyfelek számára a lízing, a tartós bérlet, a részletfizetés és a hagyományos bankhitel kínálkozik. Csábító, hogy a lízingdíj legkevesebb 34 hónap alatt költségként leírható, így az ügyfél nem beruházással, tehát nem adózott jövedelemből jut autóhoz. Akár egy-másfél éven belül is [...]
1996. 01. 24. 00:00
Tavaly lassult a gazdasági növekedés üteme, s az idén sem lehet gyors dinamikára számítani. Ráadásul egy lényeges ponton (költségvetési hiány/GDP) már Németország is túllépi a maastrichti egyezmény által megszabott háromszázalékos felső határértéket, és ezzel újabb korlát emelkedik az Európai Pénzügyi Unió menetrend szerinti megvalósítása elé. A német bruttó hazai termék mennyisége 1995 harmadik negyedévében is [...]
1996. 01. 24. 00:00
Eseménydúsan teltek az utóbbi hetek a részvénypiacon. Még fel sem ocsúdtak a befektetők a háromnapos év eleji boom mámorából, máris zuhanó árakkal kellett szembenézniük. A rövid korrekciót követően viszont másfél hete ismét a bika uralja a piacot, s kedden újra 1780 pont közelébe került a tőzsdeindex. Napról napra dőltek meg a gyógyszergyári és a műanyagipari [...]
1996. 01. 24. 00:00
Az önkormányzatok és a költségvetési szervek érdeklődése megnőtt e korábban általuk nem nagyon használt lízingkonstrukció iránt: az utóbbi időben már számos olyan pályázattal lehetett találkozni, ahol ezen intézmények, szervezetek is lízingajánlatokat kértek. A közbeszerzési törvényben az igénybe vehető lehetőségek között nevesítve is szerepel a lízing. Ez azon túl, hogy a konstrukció létjogosultságának újabb elismerése – [...]
1996. 01. 24. 00:00
A magyar kozmetikai és háztartás-vegyipari piacon egyensúlyi helyzet alakult ki, miután a multinacionális cégek megszerezték elérhető piaci részesedésüket – állítja Fekete István, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte az eredmények általában megegyeznek a cégek várakozásaival. Európában is egyensúly alakult ki a versenytársak között, és a magyar helyzet ettől nem tér el lényegesen. Ennek a [...]
1996. 01. 24. 00:00
A nagy szakszervezeti tömörülések és a kormány között létrejött egyezség minden eleme megvalósult. A kormány lemondott a munkavállalói tb-járulék kétszázalékos emeléséről, s az adókulcsok módosítása során elfogadta a szakszervezetek javaslatát, így az MSZOSZ és a SZEF szája íze szerint alakulhatott az szja mértéke az egyes jövedelemcsoportokban. A közszférában a kormányzat belement a 19,5 százalékos béremelésbe, [...]
1996. 01. 24. 00:00
Indokolt fejet hajtani a privatizációs szervezet és a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter tavalyi teljesítménye előtt. A Pénzügykutató Rt. elemzője szerint azonban a kötelező tisztelgés után nyomban ki kellene használni az elmúlt évi akciók kedvező nemzetközi visszhangja, s a stabilizálódó gazdaság miatt megnövekedett befektetési kedvet, s a receptet sem kellene átírni: csökkentsük az államadósságot! A [...]
1996. 01. 24. 00:00
Az 1996. évi monetáris politikai irányelvekben tett ígéretét kezdi beváltani a jegybank, amikor február elsejétől fokozatosan csökkenti a pénzintézetek számára előírt kötelező tartalékolás jelenlegi, 17 százalékos mértékét, amely így június elsejéig 12 százalékra csökken. A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) ma már a korábbiaknál kevesebb lehetősége van arra, hogy a belföldi piac likviditását befolyásolja. A refinanszírozási [...]
1996. 01. 24. 00:00
1. állami beruházásban továbbépül az M3-as (Lotz szerint biztatóak a tárgyalások a beruházáshoz szükséges hitel-megállapodásokról, így a többletforrásra remélhetőleg csak az építkezés esetleges meggyorsításához lehet szükség); 2. kombinált (közúti/vasúti, közúti/vízi) szállítás fejlesztéséhez szükséges átrakóterminálok építése; 3. az árvízvédelem javítása, a legrosszabb helyzetben lévő töltések megerősítése; 4. a Duna-Tisza közi homokos hátság rehabilitációja (Lotz szerint ez [...]
1996. 01. 24. 00:00
A törvényalkotóknak mindig az állam tulajdonosi részesedésének meghatározása adja az egyik legnagyobb fejtörést. A kívülállók ugyanis ebből következtetnek többek között a kormányzat bankprivatizációs elképzeléseire. Mint ismeretes, a hatályos pit szerint a tulajdonosnak a pénzintézet jegyzett tőkéjében való részesedését 25 százalékban korlátozó tilalmat az államra 1997. január elsejéig nem kell alkalmazni. A hit tervezete – az [...]
1996. 01. 24. 00:00
Jelentések szerint a közelmúltban Frankfurtban tartott európai bankkonferencián Hans Tietmeyer, a Bundesbank elnöke kategorikusan kijelentette: elengedhetetlen, hogy az Európai Unió tagállamai szilárdan meghatározzák pénzügyi tartalékaik minimális szintjét, és a Bundesbank példáját követve előre lefektessék a forgalomban lévő pénztömeg alakulására vonatkozó céljaikat. A legjobb az lenne, ha a leendő európai központi bank a Bundesbank normáit fogadná [...]
1996. 01. 24. 00:00
A tb-alapok tavaly év végi együttes hiánya várhatóan 40-45 milliárd forint körül alakul. A számok azt mutatják: a tetemes deficitért nem annyira az önkormányzatok gazdálkodása, mint inkább a gazdasági növekedés elmúlt hónapokban bekövetkezett megtorpanása és az alkotmánybíróság határozatai okolhatók. Az auditált mérlegekre ugyan még várni kell, az előrejelzések szerint azonban az Egészségbiztosítási Alap és a [...]
1996. 01. 24. 00:00
A KORDAX RT.-VEL szembeni eljárás a héten újabb fordulatot vett. A Vám- és Pénzügyőrség előtárta az eddig szolgálati titokként kezelt bizonyítékát arra, hogy a Kordax manipulálta a külföldön feldolgoztatott kőolaj mennyiségét. A bizonyíték egy szlovák mérnök nyilatkozata arról, hogy a szlovák finomítók nem képesek olyan hatásfokkal finomítani, amint azt a Kordax szerződései tartalmazták. A magyar [...]
1996. 01. 24. 00:00
A versenyképesség-kutatás 50 millió forintra becsült költségeinek egy részét a hazai szaktárcák és más intézmények adják. A tervek szerint jelentős hozzájárulás érkezik majd az Amerikai Egyesült Államokból, a Center for International Private Enterprise (CIPE) közvetítésével. A vállalkozás sikeréhez azonban Chikán Attila szerint a hazai üzleti világ támogatására is szükség lesz.
1996. 01. 24. 00:00
* Ezer forint Forrás: Földművelésügyi Költségvetési Iroda A Földművelésügyi Költségvetési Iroda illetékese szerint a számok nem tükrözik a valós folyamatokat. A szolgálatot érintő átszervezések, szervezeti változások ugyanis minden esetben létszámcsökkentéssel jártak, de az állományba tartozók köre például a mellékállásúak beszámításával bővült – ezt azonban a létszám-adatok nem tükrözik. A feladatok csökkentése nélkül 1990-1991 között például [...]
1996. 01. 24. 00:00
Olvasói sztorik