A magánpénztárak létszámát illetően egyelőre ügynökhálózatuk révén a biztosító alapította társaságok tarolnak. Ezeket az ugyancsak nagy hálózatot rendelkezésre bocsátó banki pénztárak követik, amiben nyilván az alapítók nyújtotta kedvezmények is közrejátszanak – a bankok magánpénztáruk tagjainak ingyenes bankkártyával és egyéb szolgáltatásokkal kedveskednek. (Ajándéksorsolással egyébként más pénztárak is a nyomukba próbálnak eredni.) Az alapítók szolgáltatta tőkeháttéren, illetve a pénztár megalakulási, működési költségeit csökkentő hozzájárulásán (a Figyelőnek válaszoló pénztáraknál ez 35 millió forinttól 2 milliárd forintig terjed) kívül azonban számos más tényező is mérlegelendő. Elsőként rögtön az, hogy a non-profit szervezetként működő pénztárak vagyonát milyen társaságok, s hogyan kezelik. Ugyanígy szükséges ismerni a pénztári adminisztrációt végző és a letétkezelő szervezetet. Érdemes tájékozódni, hogy a pénztár miként osztja meg a tag befizetéseit különféle tartalékai között, mekkora rész kerül a későbbi nyugdíjjárulékot fedező egyéni számlára, s mennyit fordítanak a biztonságos működés költségeire. Megfontolandó adalékokkal szolgálhat a pénztárak szervezeti és működési szabályzata is. A be- és kilépési díjak mértéke ugyanakkor a szelekcióhoz nem igazán nyújt jó alapot, ezek ugyanis meglehetősen hasonlóak. A vizsgált magánpénztárak az első tagdíjbefizetést osztják fel másképpen, mint a többit: 93-96 százalék helyett abból általában 88-90 százalék kerül csak az egyéni számlát is tartalmazó fedezeti alapba. Kilépési díjként szinte kizárólag a törvényben előírt mértéket (a tag vagyonának 1 ezrelékét) számítják fel. Értékelési szempont a pénztár önkéntes változatának teljesítménye, eredményességük összevetése azonban nehézségekbe ütközik: a pénztárak meglehetősen különböző módokon kalkulálják hozamaikat. Az üdvözítő a pénztárfelügyelet ajánlásai alapján számított hozam lehetne, ilyenről azonban csak néhány intézmény adott számot (ezeknél 25-34 százalékos sávban mozog a hozam).
