Az univerzális bankrendszer kiépítését és az ezzel járó szabályozási feladatok elvégzését jelölte meg a magyar bankrendszer előtt álló legfontosabb feladatként Surányi György jegybankelnök egy bécsi fórumon.
Brüsszelen keresztül Budapestig csapnak a lengyel televíziós piacon folyó küzdelmek hullámai. A Canal Plus Polska több eljárást is indított fő versenytársa, az HBO Polska ellen, közülük az egyiket Magyarországon. Ugyanis a műsort innen lövik fel műholdra. A Canal Plus közben erőteljesen lobbyzik, hogy Magyarországot zárják ki a Média II programból, ha az itteni hatóságok kedvezőtlen döntést hoznak a számára.
Az esztendő legnagyobb kihívása, hogy gyorsuló GDP-bővülés és reáljövedelem-emelkedés mellett a tavalyinál nagyobb mértékű inflációcsökkenést kell elérni - vélik a Budapest Bank (BB) elemzői.
A Synergon Informatikai Rt. megvásárolta az SAP vállalatirányítási rendszerek fejlesztési piacának második legnagyobb szereplőjét, a Quality Consulting Kft.-t. A februárban aláírt szándéknyilatkozat után a múlt héten került a cég a Synergon-csoporthoz. Az Internet-telepítéssel és tanácsadással is foglalkozó kft. 1994-ben egymilliós alaptőkével és 5 fővel alakult meg, s tavaly immár 80 alkalmazottjával 700 milliós árbevételt ért [...]
A Tantusz 1997. februári számában megjelent információ igaznak bizonyult: az első hazai alternatív távközlési szolgáltató, a PanTel vezérigazgatójává Horváth Pált, a Matáv egykori vezérigazgatóját nevezték ki, idén áprilisban. A szakember egyelőre még az Inmarsat nevű nemzetközi társaság londoni székhelyén tartózkodik; munkatársunk telefonon készített vele interjút.
A Matáv Rt. egyre nagyobb szerepet kíván betölteni az üzleti kommunikációban is. Ennek szellemében a cég az év második felében vezeti be legújabb, LAN-Flex nevű szolgáltatását.
Elkészült az Antenna Hungária (AH) Rt. eddigi legnagyobb, 4 milliárd forint értékű távközlési beruházása, az Országos Transzporthálózat. Egy digitális, minden megyeszékhelyet összekötő, közel 2 ezer kilométer hosszú, másodpercenként 155 megabit átviteli sebességű, úgynevezett SDH rendszerű mikrohullámú gerinchálózatról van szó. Berendezései a Nipon Electric Corp. (NEC) legújabb fejlesztései, amelyeket a Sumitomo kereskedőház közreműködésével szállítottak. A hálózat [...]
Az Internet a cégek számára a profitnövelés egyik eszköze lehet. A Digital az elsők között kötötte össze hálózatát a világgal, s számos Internethez kapcsolódó szolgáltatást fejlesztett ki a használhatóság megkönnyítése érdekében.
Az itáliai kincstár, a vállalkozók és a szakszervezetek egyaránt örömmel üdvözölték, hogy az olasz központi bank csökkentette az alapkamatot, amely ezzel a lépéssel 22 esztendeje nem látott alacsony szintre került. Piaci várakozások szerint azonban hamarosan újabb hasonló lépésre kerül sor.
EZER DARAB com 8201,5 edu 5283,6 net 3945,0 Japán 1169,0 mil 1099,2 Egyesült Államok 1076,6 Németország 994,9 Nagy-Britannia 987,7 Kanada 839,1 Ausztrália 665,4 org 519,9 gov 497,7 Franciaország 333,3 Tajvan 176,8 Ausztria 109,2 Oroszország 94,1 Lengyelország 77,6 Csehország 52,5 Magyarország 46,1 Írország 38,4 Kína 16,3 Szlovénia 15,4 Észtország 14,3 Szlovákia 11,8 Románia 9,3 Horvátország 6,5 [...]
Beck György 44 éves, a szegedi József Attila Tudományegyetemen 1978-ban szerzett matematikusi diplomát. Kezdetben a Számítógép-Alkalmazási Kutató Intézet programozási rendszerek főosztályán dolgozott. Feladatai közé tartozott a szoftverfejlesztés, az operációs rendszerek, programozási nyelvek, adatbázis-kezelő rendszerek adaptálása és fejlesztése. Ösztöndíjasként 1980-ban négy hónapot töltött a koppenhágai Műszaki Egyetemen, majd egy évre rá doktorált. A kutatóintézetből létrehozott, Számalk [...]
– A lakossági fogyasztás élénkíti a növekedést – A növekedés exportorientáltsága a lassuló kivitelbővülés ellenére is fennmarad – A gépipar húzóágazat marad – A működőtőke-beáramlás meghaladja a folyó fizetési mérleg hiányát – Az államháztartási deficit kismértékben nő – Az infláció a vártnál lassabban csökken – Stabil belföldi reálkamatszint alakul ki – Fennmarad a csúszóleértékelés rendszere
Mi a közös abban, amikor mobiltelefont használunk, Kalmopyrint veszünk be, pesti csapvizet iszunk vagy mondjuk bankba megyünk pénzügyeinket intézni? A talányos kérdésre a helyes válasz: a Digital 64 bites Alpha szervere. Hiszen például a Westel, a Richter Gedeon, a Fővárosi Vízművek és a Takarékbank informatikai rendszere egyaránt Digital alapokon nyugszik. Az amerikai tulajdonban lévő, de teljes egészében magyar szakemberekkel dolgozó Digital Eq
Újabb 16 milliárd forintos itteni beruházásról dönt a közeljövőben a Suzuki - közölte a magyar leányvállalat közgyűlése után Suzuki Osamu, a világcég elnöke. A lapunknak nyilatkozó menedzser egyelőre nem árulta el az amerikai General Motors céggel közösen tervezett új családi minibusz gyártásának részleteit.
Míg e jogbizonytalanság él, nem kívánom a lehetséges kimeneteket latolgatni – nyilatkozta lapunknak a díjperre utalva Reiniger Péter, a főhitelező és résztulajdonos Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatója. Amint ez a bizonytalanság elhárul, nyilván terítékre kerül a részvényeseknek és hitelezőknek az a csomagja, amelyet már eljuttattak a közlekedési tárcának, s amely az Elmka alaptőkéjének felemelésére [...]
Nem várt magas áron kelt el a hétfői árverésen a Napi Gazdaság üzleti újság kiadói jogát birtokló Napi Gazdaság Kiadó Kft. százszázalékos üzletrésze. Az 50 millió forintos jegyzett és 74,8 milliós saját tőkéjű társaságot a 12 érdeklődő az 52 milliós kikiáltási árról 270 millió forintra licitálta fel. A felszámolás alatt álló Co-Nexus Rt. tulajdonában lévő, [...]
Az már biztos, hogy sokba kerül még Magyarországnak a kirakatberuházásként indult, de hamar csődközelbe ért M1-es koncessziós autópálya. Csak azt nem tudni, hogy a működtető cég tulajdonosai, a hitelező bankok, a segítségre ösztönzött magyar állam vagy - a teljes M1-es díjasítása követeztében - a hazai autósok fizetik-e meg egy elhibázott üzleti elképzelés árát.
Naponta több tízezren tárcsázzák bankjukat és érdeklődnek számlájuk hogyléte felől, vagy adnak halaszthatatlan banki megbízásokat. Telefonos kéréseket ma még ugyan csak tucatnyi bank teljesít Magyarországon, ám számuk várhatóan még az idén megszaporodik. A paletta e viszonylag kötött szolgáltatási körben is meglehetősen színesnek mondható.
Történelmileg úgy alakult, hogy az Internetet az Egyesült Államok fejlesztette ki, s a világháló központi technikai adminisztrációját - a legalsóbb szintű szerverektől a domain-nevek és címek szétosztásáig - mindmáig ottani kormányszerv hatáskörében működtetik. Az amerikai kormány a közelmúltban elszánta magát arra, hogy szakít e gyakorlattal, ami lényegében privatizációt jelent. A bírósági perek, a versenyszabadság, a monopólium, a márkanevek fe
A dollár ma szilárdan őrzi domináns szerepét a nemzetközi tőkepiacokon. A világ bankbetétjeinek majdnem a fele van dollárban, és a világkereskedelem 50 százalékát is ebben a devizanemben bonyolítják le. Az összes devizaügylet majdnem felében szerepel dollár, és a hivatalos devizatartalékoknak csaknem kétharmada amerikai valuta (lásd a grafikont). Az euró bevezetése után a túlsúly várhatóan csökken. [...]
Osztrák schillingben mérve 18 százalékkal növelte tavaly itteni forgalmát a Kapsch Telecom Kft. Ez jórészt az új szemléletű vállalatvezetésnek, marketing- és üzletpolitikának köszönhető, amely Nagy Andrea ügyvezető igazgató nevéhez fűződik.