FN

Csontvázak – a Postabank konszolidációja című írásunk (Figyelő, 1998/48. szám) mellett táblázatot közöltünk arról, hogy alapítása óta kik voltak a Postabank vezető tisztségviselői. Az összeállításban szerepelt Nagy Sándor, aki 1988 és 1992 között a felügyelőbizottság tagja volt, s akinek a neve mellett elmulasztottuk feltüntetni, hogy nem azonos a Magyar Szocialista Párt egyik vezető politikusával. Ezzel [...]
1998. 12. 16. 00:00
A CA-IB Értékpapír Rt. imázsát alaposan megtépázta a mintegy 700 millió forint értékű csalási ügy, amelynek főszereplője a cég egyik üzletkötője volt. A külföldi tulajdonosokat azonban nemhogy ez a kellemetlen (és drága) közjáték, de még a feltörekvő országok összehasonlíthatatlanul súlyosabb gazdasági problémái, valamint az orosz pénzügyi válság sem téríti el azon szándékuktól, hogy a magyar piacon továbbra is fokozott aktivitást fejtsenek ki.
1998. 12. 16. 00:00
A tőzsdei mélyrepülés kettéosztotta a befektetési alapokat: a kötvény jellegűek, illetve a külföldre irányulók kevés kivételtől eltekintve így is pozitív reálhozamokat értek el, a részvényekbe fektetőknél viszont - a 15 százalékos nyereségtől egészen a nominális értékű csökkenésig - széles a paletta. A megnövekedett tőkepiaci kockázat ellenére a befektetési alapokban lévő vagyon gyarapodása, ha a korábbiaknál jóval kisebb mértékben is, de folytat
1998. 12. 16. 00:00
Az egész világra kiterjedő gazdasági problémák - kiemelt helyen az Oroszországgal kapcsolatos események - nem hagyták érintetlenül a hazai bankszektort sem. A honi hitelintézetek nyeresége tőkearányosan már az idei féléves adatok szerint is alatta maradt a tavaly június véginek, s vélhetően e trend az év második felében sem fordult visszájára. Mindazonáltal a fejlesztések az egyes bankoknál jó ütemben haladnak, a szektor szereplői folyamatosan ál
1998. 12. 16. 00:00
Elvileg már ez év októberétől igénybe lehet venni a Hitelgarancia (Hg) Rt. sajátos garanciavállalását, melynek fő célja a kis- és közepes vállalkozói szektorba irányuló kockázatitőke-befektetések “extra” rizikójának mérséklése azáltal, hogy a készfizető kezesség vállalója a befektetőnek részben megtéríti a tőkekivonás esetleges veszteségeit. A garanciát természetesen kizárólag azok az alapok és kockázatitőke-társaságok vehetik igénybe, amelyek már [...]
1998. 12. 16. 00:00
Ha egymással nehezen is értettek szót az uniós vezetők Bécsben, egy 4 éve húzódó tárgyalássorozatra végül is pont került: létrejött az együttműködési megállapodás Svájccal, miután utolsóként Portugália is beadta a derekát a vendégmunkásainak sorsát rendező berni ígéretek fejében. Az 1994 óta tartó tárgyalásokon a személyek szabad áramlása, a szárazföldi közlekedés-szállítás, a légi közlekedés liberalizálása, a [...]
1998. 12. 16. 00:00
Az elhúzódó részvénycsere miatt késik a Sasad Rt. papírjainak tőzsdei bevezetése, s ezzel az alaptőke-emelés is. Bár a közgyűlési határozat idei parkettre lépést irányoz elő, a részvénycsere csak március végén zárul le. Ezt követően a jelenlegi két részvénysorozat helyett csak egy marad. A tervezett alaptőkeemeléssel egyébként a hiteleit kívánja kiváltani a társaság – októberben a [...]
1998. 12. 16. 00:00
Fejezet, sor Kiadás (millió forint) Az eltérés indoklása 1998. 1999. Országgyűlés Közszolgálati média támogatása 8000 – Máshová sorolták be Miniszterelnöki Hivatal Phare-támogatások – 1000 Phare-pénz a közigazgatás reformjára és a modernizációra; a Phare eddig nem szerepelt a kiadások között Belügyminisztérium Sportfinanszírozás 2600 – Az efféle támogatásokat a felállítás alatt álló Sportminisztérium kapja Földművelési és Vidékfejlesztési [...]
1998. 12. 16. 00:00
Jövő évtől csak az éves átlagos befektetési állomány növekményének 20 százaléka erejéig lehet igénybe venni adóhitelt – ellentétben az eddigi 30 százalékos mértékkel -, s legfeljebb csak 1 millió forintos gyarapodás után. Ily módon tehát legfeljebb 200 ezer forintot lehet megtakarítani; az adóhitel jellegéből adódóan persze azt is csak ideiglenesen. Ez értelemszerűen nemcsak a befektetési [...]
1998. 12. 16. 00:00
Immáron a számok is feketén-fehéren mutatják, hogy idehaza kínálati helyzet alakult ki a távközlési piacon. A minőségi változások az analóg és elektronizált telefonközpontok lassú agóniáját és a digitalizáltság egyre magasabb fokát jelzik. Szinte mindenhol bővült az adatkommunikációs szolgáltatások étlapja, korszerűsödött a számlázás, bővült a magánhálózatok köre.
1998. 12. 16. 00:00
Az Antenna Hungária (AH) Rt. a Motorolával karöltve üzembe helyezte a budapesti Tetra kísérleti kommunikációs rendszert; az együttműködésben januártól a Nokia is részt vesz. A készenléti szervek határon belüli, sőt azon túli együttműködését is lehetővé tévő, a GSM-nél legalább háromszor gyorsabb szisztéma tesztelését a Belügyminisztérium (BM) végzi.
1998. 12. 16. 00:00
Míg általánosságban az a szokás, hogy egy kerek születésnap alkalmából az ünnepelt kap valami ajándékot a környezetétől, a 10 éves Nemzetközi Bankárképző esetében ez valahogy éppen fordítva alakult. A hazai kétszintű bankrendszert követő esztendőben útjára induló intézmény ugyanis születésnapja kapcsán – egyebek mellett – úgy ünnepelt, hogy csokorba fonva a pulpitusán elhangzott válogatott előadásokat, könyvet [...]
1998. 12. 16. 00:00
Infopark Fejlesztési Rt. néven vegyes vállalatot hozott létre a német IVG Holding AG és a DeTe Immobilien AG (a Deutsche Telekom ingatlanfejlesztő társasága) konzorciuma, illetve a Magyar Infopark (MI) Rt. Az utóbbit céget – az ipari tárca többségi, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Budapest Műszaki Egyetem és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kisebbségi tulajdonával [...]
1998. 12. 16. 00:00
A családok kilenctizede az elmúlt egy évben nem vett fel áruhitelt, s jövőre sem készül erre - derül ki a Procensus Piac- és Közvéleménykutató Intézet felméréséből. Az efféle kölcsönöknél mindenekelőtt az OTP konstrukciói jönnek szóba, nem utolsósorban azért, mert az elárusítóhelyeken főként ezeket kínálják.
1998. 12. 16. 00:00
A magyar jogrendszer egyik leginkább vitatott része a munkajogi fejezet; a mostani szabályozás, úgy tűnik, senkinek sem tetszik. A kormányzat több ponton is módosítaná a Munka Törvénykönyvét, s ennek révén talán egyszerűbbé válhat a munkaadók élete. Ezután könnyebben válhatnak meg nem kívánt dolgozóiktól, s például a leltárhiányt részben vagy egészben átterhelhetik majd az alkalmazottaikra.
1998. 12. 16. 00:00
Ünnepélyes keretek között a minap adta át a hírközlési miniszter az egymilliomodik GSM-készüléket szerencsés tulajdonosának. Ez jó dolog. Az már kevésbé, hogy a hószakadással megérkező Mikulás különös ajándéka a Westel 900-as telefonok többórás elnémulása volt. Egy kiépült DCS 1800-as rendszerben ez a frekvenciadugó nem tetézte volna az előfizetők közlekedési bonyodalmak miatti bosszúságát. Az új hálózat létrehozására azonban még a pályázatot sem
1998. 12. 16. 00:00
Az Európai Bizottság várhatóan áprilisban megjelenő rendelettervezete szerint 1999 szeptemberéig pályázhatnak majd a tagjelölt országok az úgynevezett Sapard-program keretében folyósítandó támogatásokért. Az Európai Unió (EU) e konstrukcióban évi 500 millió eurót irányzott elő a csatlakozni szándékozók számára, az Agenda 2000 részeként induló mezőgazdaság-korszerűsítési és vidékfejlesztési projektje.
1998. 12. 16. 00:00
Átmeneti korlátozást kér a kormány az Európai Uniótól (EU) a külföldiek ingatlanvásárlására. A kabinet szándéka szerint a csatlakozás után még további 10 évig külföldi állampolgár egyáltalán nem vásárolhatna magyar termőföldet, illetve védett természeti területet. Második lakóingatlant pedig 5 évig csak akkor, ha az ügyletet a területileg illetékes önkormányzat is engedélyezi.
1998. 12. 16. 00:00
Hiába jósoltak a szakemberek felfutást valamennyi energiahatékonysági hitelnél a harmadik negyedévre, az egyes konstrukciók nem tértek le eddigi pályájukról. Míg korábbi jó formáját hozza a kifejezetten önkormányzatoknak létrehozott program, s kelendő az úgynevezett szénsegély is, addig a panelhitel - dacára annak, hogy az igénylés határidejét egy évvel meghosszabbították - továbbra is éppen csak "fogy", a tetőszigetelési támogatási keretnek pedi
1998. 12. 16. 00:00
ÖNERŐBŐL TÚLÉLŐK. Körülbelül 600 intézmény a moszkvai jegybank szerint elég erősnek tűnik ahhoz, hogy a maga erejéből túlélje a jelenlegi helyzetet. HELYI SEGÍTSÉGRE SZORULÓK. A válság 190 nagy regionális bankot viszonylag kevésbé érintett meg, de e második csoport szereplői mindenképpen a helyi hatóságok segítségére szorulnak. KÖZPONTILAG KONSZOLIDÁLANDÓK. Egyelőre nem megnevezett 18 hitelintézet megmentése és központi [...]
1998. 12. 16. 00:00
Az angolszász országok és a kontinentális Nyugat-Európa nagyvállalatai évtizedek óta felelősségbiztosítással védekeznek a vezető tisztségviselőik ellen indított kártérítési perek következményeitől. Az esetleges kártérítések és perköltségek biztosítóra hárítása hazánkban egyelőre nem terjedt el igazán, bár néhány tőzsdei cég - köztük a Matáv - már kötött vezetői felelősségbiztosítást.
1998. 12. 16. 00:00
A nagy nyugati tőzsdéket jellemző árfolyamesés ellenére derekasan tartotta magát a BUX: e hét keddjén értéke az 5800-5900 pontos sávban mozgott. Az erősödés éllovasa a Mol volt, amelynek kurzusa - a kedvező fundamentumok, valamint az új elnök személyéről elterjedt pletykák hatására - 5600 forintig szökött fel. A börzén kedden két újoncot avattak: mérsékelt forgalom mellett debütált az Elmű és az Émász.
1998. 12. 16. 00:00
Olvasói sztorik