FN

Háromlépcsős, összesen 5 milliárd forint feletti ingatlanberuházásba kezdett a múlt héten az Eurodomb Kft. a második kerületben, az egykori hárshegyi kemping területén. Az öthektáros, erdős telken, a természetvédelmi terület közelében először nívós lakóparkot építenek, amelynek lakásait Magyarországon eddig nem kínált szolgáltatásokkal próbálják vonzóbbá tenni. A második lépcsőben 1,5 milliárdos beruházással sportcentrum, majd a harmadik beruházásként, [...]
1999. 10. 13. 00:00
Sokan állítják, hogy a piaci versenyben csak az lehet sikeres, aki könyörtelen és gátlástalan. Ha meg még erkölcstelen is, nos, annál jobb. Mármint neki – tartja a közfelfogás. Igaz, hogy a gyors piacgazdasági átalakulás időszakában nem ritka az etikátlan vagy akár jogellenes üzleti magatartást jutalmazó látványos siker. Többek között ezért is gyanús az utca emberének [...]
1999. 10. 13. 00:00
Legalább két oka volt a Danubius-részvények elmúlt heti rossz szereplésének. Az első tényező inkább technikai jellegű volt, hiszen csupán egy napra esett az árfolyam jelentősen 4500 forint alá. Nagy valószínűséggel itt arról volt szó, hogy valamely részvénytulajdonosnak minden áron értékesítenie kellett részvényeit, és az így generált eladási nyomásnak a gyenge likviditású piac nem tudott ellenállni. [...]
1999. 10. 06. 00:00
Günter Grass német írónak ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia indoklása szerint Grass a történelem elfeledett oldalát bemutató fanyar, groteszk történeteivel érdemelte ki az elismerést. A díj odaítélésekor az író teljes életművét vették figyelembe, beleértve legújabb alkotását is, amely idén jelent meg Mein Jahrhundert (Az én évszázadom) címmel. Ugyanakkor “szemet hunytak” Grass [...]
1999. 10. 06. 00:00
Kétmillió nyolcszázezer forintos leütési árral Albert Zimmermann 1850-ben megörökített Alpesi tája lett a múlt heti aukciós rekorder a Nagyházi Galéria árverésén. A kétnapos rendezvényen előbb régi és XIX. századi mesterek festményei, szobrai kerültek kalapács alá, majd a folytatás a műtárgyaké volt. A kínálatban porcelánok, fegyverek, bútorok és dísztárgyak szerepeltek. A XVII-XVIII. századi holland festmények többsége [...]
1999. 10. 06. 00:00
Nagy hangsúlyt kell fektetniük a brókercégeknek az informatika fejlesztésére, ha hosszú távon nem akarnak lemaradni. Jelenleg négy cég indította el virtuális tőzsdei szolgáltatását. Az MMTS nevű elektronikus kereskedés tőzsdei bevezetése lehetővé tette az emberi közreműködés nélküli üzletkötést. Tavaly novemberben, erre alapozva indította el szolgáltatását az Első Internet Bróker (EIB) Kft. Bata István értékesítési igazgató szerint [...]
1999. 10. 06. 00:00
Jelentős átrendeződés előtt áll a hazai brókervilág. A forgalom visszaesése miatt bevételkiesés és nyereségcsökkenés várható. Elképzelhető, hogy több banki brókerház beolvad anyaintézetébe, a kisebbek pedig fúzióra lépnek a közepesekkel.
1999. 10. 06. 00:00
SORREND Cégnév Összes forgalom (milliárd forint) Részvények (milliárd forint) Állampapír- forgalom aránya a tel- jes forgalom- hoz képest (százalék) Részvény forgalom (milliárd forint) Össz- forgalom (milliárd forintban) I. félév IX. hó I. félév Szeptember 1. 4. OTP 3161,27 182,16 94,23 29,61 49,49 2. 1. CA-lB 2311,44 216,92 90,61 29,22 74,79 3. 2. Takarék Bróker 1200,49 [...]
1999. 10. 06. 00:00
A napokban járt le a telefontarifa-emeléssel kapcsolatos javaslatok beadási határideje. A szolgáltatók leadott javaslataiból a szaktárca adatbázist állít össze, s ennek alapján hirdeti ki decemberben, mekkora mértékű lehet 2000. január 1-jén a beszélgetési, illetve előfizetési díjak növelése. A hírközlési tárcánál az idén először a jövő évre prognosztizált inflációt veszik alapul. Eddig ugyanis a cégek az [...]
1999. 10. 06. 00:00
Az Egyesült Államokban október 7-én publikálják a pénzállomány (M2) szeptember 27-i állapotát. Ezzel kapcsolatban 5700 milliárd dollár az elemzői várakozás, szemben a megelőző hónap 8800 milliárdos értékével. Másnap, október 8-án közlik a szeptemberre vonatkozó munkanélküliségi rátát. Ez várhatóan megegyezik majd a megelőző időszakban mért 4,2 százalékkal.
1999. 10. 06. 00:00
Már a nyolcvanas évek vége felé hallottam rebesgetni a solymári Aranykoronáról. Akkoriban Solymár még nem jött divatba, de tán épp’ ez a vendéglő volt a sok közül az egyik vonzerő, mely kezdte ideszoktatni a kisebb kirándulásoktól sem idegenkedő ínyenceket. Az Aranykorona fölverekedte magát a fővárosi és főváros környéki élvonalba. Konyhája az általánost extra színvonalon kínálja, [...]
1999. 10. 06. 00:00
A magántulajdon erőteljesebb érvényesülése nélkül nincs esély a lengyel gazdaság fellendítésére. A célt a konzervatív-liberális kormányzat a privatizáció felgyorsításával, egyszersmind a reprivatizáció megkezdésével kívánja elérni.
1999. 10. 06. 00:00
Újabb autóalkatrész-gyártási beszállítói szerződést írt alá a közelmúltban a kiábrándító féléves eredményeket közlő Mezőgép Rt. A szeptember végén nyilvánosságra hozott üzletkötés alapján az orosházi cég 2000 második félévében kezdi meg a féknyergek gyártását az autóalkatrészek piacán jól csengő nevű brit LucasVarity számára. Ennek a megrendelésnek a beruházásigénye a becslések szerint negyedmilliárd forint lesz, a 2001-es [...]
1999. 10. 06. 00:00
A hamburgi Stern magazin írása szerint hamisítvány az a festmény, amelyet Rembrandt Krisztus körülmetélése című képeként kínálnak megvételre az interneten. A világ legnagyobb internetes aukciósházának (eBay) német leányvállalata (alando.de) 29 millió márkáért ajánlotta fel a vásznat. A Stern szerint azonban a festmény már a nyolcvanas évek végén előkelő helyen szerepelt a kétes és hamisított képek [...]
1999. 10. 06. 00:00
Az utóbi években jlentősen bővült a termékforgalom Magyarország és Lengyelország között a vámok és mennyiségi korlátozások fokozatos eltörlése nyomán. A termékcsere 1993 óta Lengyelországra nézve negatív egyenlegének növekedését 1998-ban sikerült megállítani, főleg a Magyarországról származó mezőgazdasági, élelmiszer-ipari termékek esetenként egyoldalú visszaszorítása révén. A negatív szaldó ezen a téren a legegyértelműbb, különösen a magyar sertés-, baromfi- [...]
1999. 10. 06. 00:00
növekedési statisztikát -, mondhatjuk a KSH által közzétett, az idei második negyedévre 3,8 százalékos, az első félévre pedig 3,6 százalékos GDP-bővülést jelző adatok láttán. Az első negyedév 3,3 százalékos növekedése után ez fokozódó kibocsátásra utal, aminek hallatán akár elégedetten csettinthetnének is a honi gazdaság állapotáért aggódó megfigyelők – ám ők inkább csak hümmögnek a bajszuk [...]
1999. 10. 06. 00:00
Új vezérigazgatót, igazgatóságot és felügyelőbizottságot választott hét végi közgyűlésen a Malév. Mint az a korábbi hírek alapján várható volt, Pongrácz Antal helyett október 4-től Kovács Ferenc eddigi vezérigazgató-helyettes irányítja a légitársaság munkáját. Szintén pont került annak a tranzakciónak a végére, amelynek értelmében az ÁPV Rt. – az OTP Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank tulajdonában [...]
1999. 10. 06. 00:00
A portfólió 20 százalékát pénzpiaci eszközökbe, illetve ezekbe fektető alapba javasolja a szakértő elhelyezni, mivel jövőre 4-5 százalékos reálhozamra van kilátás. A 2001/H államkötvény pedig viszonylag likvid, s a másfél éves lejárati időnek a mai makrogazdasági környezetben elfogadható a kamatkockázata. A külföldi devizában denominált, fél-egy év hátralévő átlagos futamidejű kötvényeknek a szakértő 20 százalékos részarányt [...]
1999. 10. 06. 00:00
Olvasói sztorik