A napokban járt le a telefontarifa-emeléssel kapcsolatos javaslatok beadási határideje. A szolgáltatók leadott javaslataiból a szaktárca adatbázist állít össze, s ennek alapján hirdeti ki decemberben, mekkora mértékű lehet 2000. január 1-jén a beszélgetési, illetve előfizetési díjak növelése. A hírközlési tárcánál az idén először a jövő évre prognosztizált inflációt veszik alapul. Eddig ugyanis a cégek az előző évben mért pénzromlás ütemét követve emelhették tarifáikat. A pénzügyminisztérium prognózisa szerint 2000-ben az infláció 6,3 százalék lesz. A KHVM – a helyi beszélgetések terén – vélhetően ennél 1-2 százalékponttal alacsonyabb tarifaemelést engedélyez. –
- 07:17 NNI: Panyi Szabolcs nem kémkedett
- 07:13 Kagylókról posztolt fotót, az ügyészség szerint ezzel Trumpot fenyegette a volt FBI-igazgató
- 07:02 Megint előrehozott választás jöhet Koszovóban, másfél éven belül a harmadik voksolásra kerülhet sor
- 07:01 T. Danny orrműtét előtt áll: elmondta, hogyan építik majd újjá az orrát
- 07:00 Nincs több kapálás: a lenyírt fűben is termeszthetünk burgonyát
- 07:00 Szécsi Zoltán, a Fidesz parlamenti újonca: Az anyósülésen még senki sem okozott karambolt
- 06:58 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:37 Ma levonul a felhőzet – egy régió kivételével, ahol eshet is
- 06:32 Kifakadt a zuglói fideszes: Radics Bélával példálózva jelentette ki, hogy nem kér ebből a megújulásból
- 05:50 Kvíz: „Főldiekkel játszó égi tűnemény” – egy sor alapján felismered a legszebb szerelmes versek szerzőit?
- 05:45 Hogyan tudnád megoldani ezt a Demjén Ferenc-kvízt?
- 05:30 Nagy Túrakvíz: mennyire ismered az erdei szabályokat?
- 05:22 Ismered a magyar sportlegendákat? Ebből a kvízből kiderül!
- 04:40 Százezer tonnányi káros vegyszer juthatott a környezetbe az Európai Bizottság miatt
- 06:00 Virágkalendárium: kézikönyv készült túrázóknak virágzó növények felkutatásához
- 15:55 Matolcsy Ádám: Nem politikusok vagy újságírók feladata eldönteni, kit és miért kell felelősségre vonni
- 19:58 „Az egész ország érezte akkor, hogy valami megváltozik” – Freddie Mercury barátaival beszélgettünk
- 05:50 Kvíz: „Főldiekkel játszó égi tűnemény” – egy sor alapján felismered a legszebb szerelmes versek szerzőit?
- 21:40 Időhiányra és sürgős teendőkre hivatkozott, ezért nem kezdte meg az újraélesztést az elütött biciklishez mentőt hívó járókelő
- 19:00 Halott nővére holttestével jelent meg a bankban, hogy pénzt vehessen fel
- 05:30 Nagy Túrakvíz: mennyire ismered az erdei szabályokat?
- 16:49 „A kialakult bizonytalan helyzetben nem tudtam volna felelősen jövőképet állítani” – még a szezon vége előtt távozott Kisvárdáról két légiós
- 05:22 Ismered a magyar sportlegendákat? Ebből a kvízből kiderül!
- 05:45 Hogyan tudnád megoldani ezt a Demjén Ferenc-kvízt?
- 14:37 Nyomoz a rendőrség a feltételezett NER-es vagyonmenekítés ügyében
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
